Jó újpestinek lenni

  •  
  •  
  •  

Wintermantel Zsolt több mint egy éve vette át Újpest irányítását. A polgármester sokszor, sok helyen elmondta, hogy számára a politika legfőbb értelme és célja a közösségteremtés, az újpestiek közösségének építése, erősítése. Most is megerősítette, hogy a megválasztása óta eltelt időszakban erre fektette a legnagyobb hangsúlyt és minden döntés meghozatalában ezt a szempontot tette az első helyre. Ezért tartja az elmúlt év legfontosabb eredményének az Újpesti Párbeszéd és a Találkozzunk többször! rendezvénysorozat sikeres elindítását.

– Személy szerint ez a két újpesti siker jelenti nekem a legtöbbet. Mindkét kezdeményezés annyi újpestit mozgatott meg, hogy szó szerint azt mondhatjuk, mozgalommá váltak. Az ilyen mozgalmak pedig erősítik az újpesti közösséget. Erősítik azt az érzést, hogy mi, újpestiek, összetartozunk és szeretjük a városunkat, együtt akarunk tenni érte. Egyre többen és többen vesznek részt a különféle városi programokon, és a Párbeszéd hatására egyre többen juttatják el hozzánk immár nem csak   panaszaikat, hanem építő véleményüket, javaslataikat maguktól is. Természetesen mindkét újpesti mozgalmat folytatni fogjuk tehát jövőre is.

A polgármester maga is részt vett szinte minden rendezvényen, rendszeres látogatója az Újpest meccseinek és gyakran tűnik föl helyi, civilek által szervezett programokon is.

– Nem vagyok egy irodában üldögélő típus. Igyekszem mindenütt ott lenni, ahol csak lehet, ahol valami történik, ami Újpestről szól, legyen az koncert, nyugdíjas klub, bográcsverseny vagy sportesemény. Ismerek polgármestereket, akik jóformán ki sem mozdulnak a hivatalból, én erre képtelen lennék. Azért lettem politikus, mert szeretek emberek között lenni. Ezt élvezem ebben a munkában, és ezért örülök annak, hogy ez minden tekintetben egy nagyon mozgalmas év volt Újpesten. Nagyon sok minden történt a Városházán és azon kívül egyaránt.

Wintermantel Zsolt az Újpesti Naplónak arról is beszámolt, hogy az elmúlt évben emberileg azok a pillanatok érintették meg leginkább, amikor új állampolgárok eskütételén vett részt.

– Elismerést érdemlő, amikor például egy idetelepült vietnámi mondja hibátlan magyarsággal az eskü szövegét, az viszont szívszorító, amikor egy 92 éves néni 500 km-t utazik Erdélyből azért, hogy magyar állampolgár lehessen. Csillogó, könnyes szemében látszik, hogy ő mindig is idetartozott és magyarságát 92 éven át őrizte magában a legzordabb körülmények között is. Úgy gondolom, az sem véletlen, ha valaki kifejezetten itt akarja letenni az esküt, Újpesten. Valamiképp kötődik hozzánk. Talán rokonai élnek vagy éltek itt, vagy más okból, de kötődik ide. Ezért mindenki, aki itt teszi le az esküt, az én szememben a mi újpesti közösségünknek is tagjává válik, tovább erősíti az összetartozásunkat.