Jön a Budapest100 fesztivál

  •  
  •  
  •  

Tizenegyedik alkalommal  rendeznék meg a fesztivált, amelyből mindenki sokat tanulhat fővárosunkról.

A tervek szerint május 8-9. között rendezik meg a fővárosban a Budapest100 elnevezésű kortárs építészeti fesztivált. A rendkívül sikeres fővárosi civil ünnep az újratervezéssel foglalkozik, és az 1921-1930 és 1945-1957 között épült, újraépült, átadott házakat mutatja be az ott élők és dolgozók közösségével együtt.

A program több évtizedet fog át, ismert ugyanis, hogy csak a XX. században három nagy újratervezést élt át a főváros, a két világháború és az 1956-os forradalom után. A házak felkutatását önkéntesek végzik, 400 épület van már azon a listán, amelyeket a tervek szerint bemutatnak. Ezt a listát ezen a linken meg is lehet tekinteni.

Az időpontválasztás sem véletlen: május 8-án fejeződött be Európában a II. világháború, a következő nap pedig Európa napja.

„Szeretnénk, ha a Budapest100 abban az értelemben is ünnep lenne 2021-ben, hogy a mindenkit érintő járvány után végre találkozhatunk, és együtt élhetjük át az újratervezés örömét”

– írják a szervezők.

, ,