Jótékony Varázsnap

  •  
  •  
  •  

Csupán egy megunt vagy kinőtt játék a belépő az idei MagicDayre, ahol a számos újdonság nemcsak a gyerekkorú látogatókat várja. Eljönnek Újpest nemrég megválasztott arcai is. A szeptember 21-i családi program egyben jótékony célt szolgál: aki egy kilogramm kupakot hoz, négy százalék kedvezményt kap, ha játékot vásárol, a belépőnek szánt játékokat pedig újpesti óvodáknak adják. A rendezvényt az újpesti önkormányzat és a Maki Játszóház Újpest is támogatja.

A MagicBox Játékbolt által szervezett Varázsnap helyszíne ezúttal is a bolt előtt lévő udvar, és ezúttal sem szednek belépődíjat: a szervezők csupán egy kinőtt vagy megunt játékot kérnek, amelyeket összegyűjtve újpesti óvodáknak ajándékoznak.

A Varázsnap nem kizárólagosan gyerekprogram, és tavalyhoz hasonlóan idén is számos újdonság várja a látogatókat. Mivel a játékbolt nem hagyományos, hanem főként logikai és gondolkodtató játékokat árul, most is ilyen feladványokkal találkozhat a közönség. Aki pedig vásárol belőlük, kedvezményt kaphat, ha Marcika gyógykezelését legalább egy kiló kupakkal támogatja. Egy kilogrammnyi PET-palack-kupak négy százalék kedvezményt ér, négy kilogramm kupak pedig tizenhatot, ami egyébként a maximálisan kihasználható árengedmény.

Az idén a Törp-dominók és a Spar-matricák gyűjtőire is gondoltak, akiknek érdemes figyelniük a hangosbemondót, ahonnan megtudhatják, mikor cserélhetik gyűjteményük darabjait.

Támogatók
A szeptember 21-én, szombaton 10 és 15 óra között tartandó programot Újpest Önkormányzata, a Maki Játszóház Újpest és a dunakeszi Élményváros Játszóház is támogatja. A rendezvényre kilátogatnak Újpest új arcai, akiket a Városnapokon választottak meg.

MOA