Jövőre 24 milliárd forinttal több pénzből értesülhetünk a közmédiából a „sorosisták haditerveiről”

  •  
  •  
  •  

117,715 milliárd forintos költségvetéssel számolhat 2021-ben a közmédiát működtető Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Költségvetési Bizottság hétfőn benyújtott javaslata szerint – írja a telex.hu.

Jövőre tehát több mint 24 milliárd forinttal többel gazdálkodhat az MTVA, mint 2019-ben.

Ez azonban még jóval több is lehet a gyakorlatban, hiszen eredetileg az idei évre is 75 milliárd forintos állami támogatás volt előirányozva, ebből többszöri módosítás nyomán mára 84,77 milliárd lett.

Közben 2020. második negyedévében a költségvetési hiány 986 milliárd forintra, a GDP 9,1 százalékára rúgott. Ez a legnagyobb deficit 2006 óta. A büdzsé bevételei 288 milliárd forinttal csökkentek. Ennek most csaknem a tizedével növelik meg a közmédia költségvetését, amelyből még több ilyen remekmű születhet a „sorosisták legújabb haditervéről” és az ez ellen hősiesen küzdő magyar kormányról.

 

, , ,