Juniálissal köszönthették a nyarat a rehabilitációra váró területen élők

  •  
  •  
  •  

A nyitás után szinte pillanatok alatt megtelt a Berda József és a Temesvári találkozásánál található terület. A juniális gyerekek és felnőttek számára és tökéletes nyári időtöltést biztosított.

A rendezvényen a családoké, azon belül is azoké volt a főszerep, akik a rehabilitációs program érintettei. A gyerekek, amíg játszhattak, társasjátékozhattak, vagy sportolhattak, addig a szülőket különböző segítő szervezetek várták. Lehetőség volt adóügyek intézésében segítséget kérni, illetve a TB-vel kapcsolatos kérdéseikre is választ kaphattak.

Az eseményen részt vett a Bűnmegelőzési és Polgárőr egyesület, akik interaktív előadásokkal és egy akadálypályával is készültek a gyerekeknek.

A rendezvény nem titkolt szándéka, hogy a feltörekvés igényét és a kitörési vágyat erősítse az látogatókban. Ezt azonban sok, akár személyes akadályok és visszatarthatják, legyen szó külsőségekről, önértékelésről. Éppen ezért a szervezők szépségápolási és életmódváltoztatással kapcsolatos tanácsokat is adtak azoknak, akiknek igénye volt rá.

Persze nincs program zene nélkül, a napot a Madarak együttes koncertje zárta, ahol mindenki – a maradék energiáját – a tánctéren vezethette le.

 

VEKOP-6.2.1-15-2016-00001

, ,