Kabát Péter: Örülök, hogy Újpestre hozhattam a díjat

  •  
  •  
  •  

Kabát Péter remek szezont zárt, amit szakemberek is elismertek, hiszen az MLSZ Szakmai Bizottsága a lila-fehérek házi gólkirályát is jelölte az Év Játékosa díjra. Telkiben, a szövetség által rendezett gálán az Újpest FC támadója vehette át a megtisztelő díjat az egykori kiváló futballistától, Illés Bélától.

– Szeretném megköszönni a szavazatokat, és azt is, hogy a szurkolók egész évben mellettem voltak – mondta Kabát Péter. – Nagyon sokat jelent számomra a cím, és megtiszteltetés, hogy Újpestre hozhattam a díjat.

A csatár annak ellenére győzött a szavazáson, hogy a bajnokság hajrájában már nem léphetett pályára, ugyanis a Honvéd elleni mérkőzésen megsérült, így nem szaporíthatta tovább góljainak számát. 

– A Haladás-meccs előtt már együtt edzettem a csapattal, de az egymás közötti játékban ismét éreztem a combhajlító izmomban a fájdalmat. Konzultáltunk a stábbal, végül jobbnak láttuk, ha kihagyom a szezonzáró mérkőzéseket. Ugyanis ha újra megsérülök, elszakadok, akkor az két hónapos kihagyást jelentett volna. Pedig gólokkal akartam segíteni a csapatot. Ma már tudom, jól döntöttünk, mert a legfontosabb, hogy a felkészülés kezdetére egészséges legyek. Ennek érdekében, egy rövid pihenő után, egyénileg elkezdem a futóedzéseket, szóval az alapozás elejére rendben leszek – jelentette ki az év játékosa.

(Gg) fotó:ujpestfc.hu