Kanász-Nagy: hazug propagandával hergel a Fidesz, az önkormányzat segíti az oltási folyamatot

  •  
  •  
  •  

A volt fideszes polgármester hazug kormánypárti propagandával hergeli az újpestieket – mondta Kanász-Nagy Máté népjóléti alpolgármester az Újpesti Hírmondónak.

Wintermantel Zsolt egy Facebook-bejegyzésében azt állította: az újpesti önkormányzattól nem kapnak segítséget az oltás megszervezésében. Kanász-Nagy Máté ezzel szemben a portálnak leszögezte: az önkormányzat pontosan felmérte, mit és és hogyan tudnak segíteni a háziorvosoknak. „Megnéztük, hogy a különböző törvényi akadályok, például az adatvédelmi szabályok és a járványügyi előírások alapján mit tudunk segíteni. Kimondottan adminisztratív feladatok ellátásában tudunk részt venni, az oltásra várók kiértesítését csináljuk” – mondta el az alpolgármester. Tájékoztatása szerint a 44 felnőtt háziorvosból 17 jelzett vissza, közülük nyolcan kértek önkormányzati közreműködést. A lehetőség azonban továbbra is nyitva áll, azoknak a háziorvosoknak is segítenek, akik később jelzik, hogy szükségük van rá.

Kanász-Nagy emlékeztet arra is, hogy már két hete kijelölték oltópontnak az Újpesti Szakrendelőt, amely felkészülve várja a vakcinákat – amelyek azonban ide még nem érkeztek meg.

Kanász-Nagy hozzátette: a járvány kezelése törvény szerint is központi kormányzati és hatósági feladat. Ugyanakkor rámutat: az önkormányzatok eddig is „kitettek magukért”, számos ponton besegítenek a járvány és a válság kezelésében.” Talán ezért sem kellett volna elvonni tőlük súlyos milliárdokat. Pénzügyi háborút indítottak ellenünk, nem elég a járvány, még a fideszes megszorítások is sújtják a kerületet.” – jegyezte meg.

Az alpolgármester szerint az oltási folyamat Újpesten is „nyögvenyelősen” halad, a háziorvosokra pedig „iszonyatos teher” nehezedik, mivel a kormányzat minden feladatot rájuk hárít. A járvány társadalmi hatásairól szólva elmondta: a kerületben is tapasztalják, hogy egyre több ember veszíti el megélhetését. „Akiknek nem segít az állam, utolsó mentsváruk az önkormányzat. Mi pedig segítünk, ahogy csak tudunk. A segélyezési rendszerünket például már egy éve felkészítettük, hogy több családnak, többször és többet segíthessünk” – mutat rá Kanász-Nagy Máté.

, , , , , ,