Kapisztrán Szent János itáliai teológus, hitszónok, a nándorfehérvári diadal hőse. Ünnepe pontosan október 23-án van. Az 1956-os forradalom, az 1456-os nándorfehérvári győztes csata vezére halálának pontosan az 500. évfordulós napján robbant ki!
A nándorfehérvári csata. Ismeretlen, 19. századi festő munkája. A kép közepén kereszttel a kezében Kapisztrán Jánost ábrázolta a művész (wikipedia)
1956 okt. 23 – 1456 okt. 23 = 500 év
Kapisztrán János itáliai jogtudós volt, majd Perugia kormányzója. Az akkori itáliai zavargásokban kemény kézzel akart rendet teremteni. Ekkor a szomszéd ellenséges Város Rimini elfogta, és halálra ítélték. A fogság alatt kétségbeesetten tekinti át egész addigi életét, megtér, és úgy sikerül kiváltania magát, hogy úgymond elvonul a világi élettől, és ferences szerzetes lesz. Persze nagy nehezen veszik fel, próbatételek, bűnbánat után ferences szerzetesnek. Ezután ugyanilyen hévvel, mint előtte a harcokban, végig prédikálja, lelkesíti fél Európát.
Majd miután 1453-ban Konstantinápoly elesett, 1454-ben II. Callixtus pápa a hetvenes éveihez közeledő Kapisztrán Jánost küldte, hogy prédikációjával főként Németországban az Oszmán Birodalom ellen gyűjtsön kereszteseket. 1455-ben Magyarországra érkezett és a török elleni széles nemzeti összefogás létrehozásán fáradozott. A korábbi sikertelenséggel nem törődve 1456 tavaszán újra lelkesen fogott hozzá a keresztesek toborzásához. A sikeresen összegyűjtött sereggel 1456 nyarán Hunyadi János táborába sietett, hogy segítse a nagy hadvezért Nándorfehérvár megvédésében, melyet akkor már II. Mehmed szultán serege ostromolt. Hunyadival együtt seregével sikeresen törve át a török hajózárat bejutott a várba, ahol az ostromlottak nagy lelki segítségére volt. Az ostrom alatt mindvégig buzdította a harcolókat, akik sikerrel verték vissza a megújuló rohamokat. A sikeren felbuzdulva bátor tettre szánta el magát. Keresztjét a magasba emelve vezette lelkes keresztes seregét a meglepett törökre. Ezt látva Hunyadi is kitört, és az egyesült sereg elsöpörte az ostromlókat.
Kapisztrán János nem sokkal a diadal után a táborban dúló pestis áldozata lett. Betegágyán a Szerém vármegyei Újlakon maga V. László király is meglátogatta.
Halálának napja, egyben emléknapja, október 23.
Az 1956-os őszi forradalom tehát a nándorfehérvári győztes csata vezetőjének 500. emléknapján tört ki. Biztosan ez sem véletlen egybeesés. Bizonyára az 56-os forradalmárok nem akkor nem gondoltak az 500 évvel korábbi eseményekre, hisz a körülmények akkor nem kedveztek ilyen ünneplésnek. Napjainkban visszatekintve, megerősítés magyarságunkban és szabadságszeretetünkben, hőseink, az 56-osok, kik Kapisztrán János nyomdokaiban jártak.
Újpesti Egek Királynéja Nagytemplom
Templomi hangverseny október 23-a tiszteletére
Október 23, szerda este 19.00 órakor
Fellép az Újvidéki Kapisztrán Ferences Ifjúsági Kórus
Kórusvezető: Beszédes Margit.
Énekek Kapisztrán Szent Jánosról, a Naphimnusz, az ünnepnek megfelelő szép régi énekek, egyházi énekek.
A belépés ingyenes!