Karácsony: A kormány vonja vissza az egészségügyi dolgozókra erőszakolt jogállási változásokat!

, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

“Veszélyeztetni az egészségügyi ellátás biztonságát tomboló járvány kellős közepén??!! Micsoda felelőtlen, ostoba kormánypolitika ez?!”

– tette fel a kérdést Facebook-bejegyzésében a főpolgármester.

Karácsony Gergely szerint a kormánynak “azonnal, lehetőleg még ma vissza kell vonnia az egészségügyi dolgozókra ráerőszakolt jogállási változásokat és mindent el kell követnie, hogy a napokban felmondott orvosok és szakápolók visszatérhessenek hivatásukhoz”.

A főváros vezetője szerint most egy dolog számít:

“nem lehet olyan település, nem lehet olyan kórház, nem lehet olyan rendelő, ahol veszélybe kerül az egészségügyi ellátás egy rosszul előkészített, hibásan végrehajtott kormányzati intézkedés miatt”.

Karácsony Gergely saját bevallása szerint napok óta drámai üzeneteket kap a budapesti kórházakból és rendelőintézetekből.

(Az Újpesti Szakrendelőt szerencsére nem érinti az egészségügyi dolgozók tömeges elégedetlensége és pályaelhagyása, erről Déri Tibor polgármester a közösségi médiában tájékoztatta a kerület lakóit.)

“Más települések, a fővárosi kerületek polgármesterei is kétségbeesetten figyelik, milyen drámai helyzetet állított elő a kormány a településük egészségügyi ellátásában. Évtizedes, becsülettel és áldozatvállalással végzett munkát hagynak most oda ápolók és orvosok, mert számukra elfogadhatatlan szabályokat kényszerítenek rájuk, ráadásul sok esetben hibásan, késve kapták kézhez az új munkaszerződésüket, a rájuk nehezedő hatalmas terhelésben még arra sem jutott idejük, hogy végiggondolják, mit okoz számukra ez a kényszerhelyzet”

– írta Karácsony, aki szerint a kormány “abban a tévhitben szenved, hogy a gyengeség jele belátni, ha valamit elszúrt”.

A főpolgármester úgy véli itt az ideje, hogy a kabinet “merjen gyengének lenni”. Úgy látja: “semmiféle félreértett büszkeség nem lehet fontosabb most a biztonságos betegellátásnál, hiszen mindenki tudja, látja, kiélezett pillanatban vagyunk”.