Karácsony: Orbán szabályellenesen, egyeztetés nélkül akarja eltéríteni Budapest uniós támogatásait

  •  
  •  
  •  

“Az Európai Parlament (EP) a tegnapi napon úgy hagyta jóvá az EP és az Európai Tanács megállapodását a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásainak felhasználásáról, hogy a tagállami kormányokat, így az ön kormányát is kötelezte az előzetes konzultációra, konkrétan az önkormányzatokkal való egyeztetésre. A döntés végrehajtásának felelőssége az öné, miniszterelnök úr”

– hívta fel Orbán Viktor figyelmét Karácsony Gergely egy Facebookon közzétett nyílt levélben.

A főpolgármester arra a hírre reagált, miszerint a fővárosnak járó EU-s támogatások 80 százalékát a kormány akarja elosztani, méghozzá úgy, hogy

a fővárosnak a következő hét évre járó 11000 milliárd forintból mindössze 5 milliárd elosztásába szólhatna majd bele Budapest vezetése.

A 11 ezres, normál költségvetési keretből érkező támogatás egy része olyan alapból származik, amiből muszáj valamilyen módon a fővárosra is költeni. Ráadásul a fővárosnak eleve kevesebb forrás jár, mint az ország többi részének.

A kormány ráadásul a főváros közlekedési, környezetvédelmi és egyéb problémáin érdemben és átfogóan segítő beruházások helyett kizárólag az alábbi projektekbe öntené a pénzt:

  • HÉV-felújítás,
  • földalatti-felújítás,
  • Ráckevei-/Soroksári-Duna-revitalizáció,
  • csepeli közparkok fejlesztése a Déli Városkapu Program keretében és
  • a Népliget átfogó megújítása.

A Déli Városkapu Program és az atlétikai központ látványterve

A beruházások többsége tehát részben a kormány által a főváros nyakára ültetett Budapest Fejlesztési Központnak kedves, részben pedig a IX. kerületben épülő Nemzeti Atlétikai Központhoz kapcsolódó tételekből állnak.

Önmagában egyik fejlesztéssel sem lenne túl nagy gond, de összesítésben látszik, hogy ezek nagyobb részben nem a főváros globális szükségleteit elégítik ki (a HÉV ráadásul már a MÁV hatásköre, nem a budapesti közlekedési vállalatoké, így arra még annyi ráhatása sincs a Fővárosi Önkormányzatnak, mint a földalatti felújítására lehet).

A főpolgármester nem véletlenül írja nyílt levelében a következőket:

“Magyarország érdeke, hogy az Európai Unió által biztosított Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásai végre ne kevesek gazdagodását, hanem a többség javát szolgálják.”

Karácsony azt is elárulta: nyoma sincs annak, hogy a kormány az uniós forrásokról akármelyik önkormányzati szövetséggel is egyeztetett volna.

Így félő, hogy a támogatásokat ismét politikai szimpátia és kizárólag kormánypárti polgármesterekkel folytatott egyeztetések alapján osztják majd ki.

“Az Európai Unió által nyújtott válságkezelő támogatás nem a kormányé, nem egyik vagy másik párté, az a magyar embereket és a magyar vállalkozásokat illeti meg. (…) A településeket érintő problémákat, a helyben élő emberek gondjait, az önkormányzatok ismerik a legjobban, a válságkezelésben pedig megkerülhetetlen a szerepük”

– hangsúlyozta Budapest első embere, majd hozzátette:

“Felszólítom tehát miniszterelnök urat, hogy a kormány haladéktalanul kezdjen egyeztetést a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásainak felhasználásáról minden magyar önkormányzati szövetséggel, és a velük való megállapodás hiányában ne nyújtson be programokat Brüsszelben.”

A teljes bejegyzés itt olvasható:

, , , , , , , , , , , , , ,