Karácsony: „Örülök, hogy a kormány kivételesen hallgatott a józan hangokra”

  •  
  •  
  •  

A főpolgármester a közösségi médiában kommentálta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mai bejelentését, miszerint a kormány előreláthatólag nem rendezi meg az augusztus 20-ai ünnepségeket.

„Örülök, hogy a kormány kivételesen hallgatott a józan hangokra, és idén elmarad az augusztus 20-i tűzijáték”

– fogalmazott bejegyzésében Karácsony Gergely, hozzátéve:

„Felelőtlenség lett volna, ha több százezres tömeg gyűlt volna össze a Duna-parton egy olyan időszakban, amikor a járvány bármikor belobbanhat.”

Karácsony Gergely

A városvezető emlékeztetett, hogy „idén több ünnep is rendhagyóan alakult, számos szokásunkat kellett felfüggesztenünk egy időre”, de hisz benne, hogy „volt és van is értelme ezeknek a lemondásoknak”.

„Hiszen ennek is köszönhető, hogy hétköznapjaink most – az előírások szigorú betartása mellett – már egy kicsit hasonlítanak a járvány előtti életünkre. Ezt kell megvédenünk közösen, óvva magunk és egymás egészségét”

– zárta gondolatait Karácsony Gergely.

, , , , ,