•  
  •  
  •  

A dunaszerdahelyi Karaffa Attila harminchárom alkotásból álló fényképkiállítása július 23-án, kedden 17 óra 30 perckor nyílik az Ifjúsági Házban.

Az amatőr fényképész fotói több témában is megtekinthetők lesznek. Az egyes fényképek számítógépes grafikai szerkesztés után nyerték el végleges formájukat, így ötvözve és növelve az emberi és a gépi vizualitás hatását. 

A harminchárom kép között számos ismerős bukkan majd fel és köszön vissza a látogatóra. Az alkotások nem stúdiókban és műtermekben születtek, hanem a mindennapokban.

A „csak kattintottam!”-alapon készült fényképek így valóban teljesen amatőr felvételek, és a fényképész számára fontosnak tartott momentumok, illetve személyek megörökítésére szolgálnak. 

A Karaffa Attila „33” című tárlatot dr. Hollósi Antal, a Károlyi Sándor Kórház orvos igazgatója, országgyűlési képviselő ajánlja a közönség figyelmébe a megnyitón. Közreműködik Szűts István, valamint Vadkerti Imre, a Kormorán együttes művésze.

A kiállítás, amelynek fővédnöke Wintermantal Zsolt, augusztus 8-ig mindennap 9-től 18 óráig várja az érdeklődőket az Ifjúsági Házban, az Új Galériában.