Kásler kétszer annyi ágy felszabadítását rendelte el

, , ,
  •  
  •  
  •  

A miniszter úgy vár el jóval több szabad ágyat, hogy haza senkit sem szabad küldeni, ráadásul a kórtermek festése is mostanában zajlik.

Eddig az ágyak tíz százalékát kellett fenntartani a koronavírusos betegek számára, Kásler Miklós utasításának értelmében ez mostantól 20 százalékra emelkedik. A humánminiszter ugyanakkor megtiltotta, hogy bárkit is hazaküldjenek a kórházakból – írja Népszava.

A napilap szerint a kórházi vezetőknek péntekig kell visszajelezniük a tárcának, hogy megoldották a feladatot, és maguk ellenőrizték, valóban rendelkezésre áll az elvárt mennyiségű üres ágy.

A Népszava úgy tudja, az intézkedés az intézmények egy részének nem jelent megterhelést, mert eleve van ennyi szabad kapacitásuk. Sok helyen azonban  – részben a szeptembertől bevezetett teljesítmény-finanszírozás miatt – már feltöltötték az ágyakat, így komoly nehézségek elé néznek a következő napokban, hetekben.

A nagyobb kapacitással működő kórházakban Kásler utasítása gyakorlatilag betegfelvételi tilalmat jelent, az ápoltak hazaküldésének tilalma pedig egyenesen „megoldhatatlan feladat elé állítja” az intézményvezetőket” – nyilatkozta a lapnak Falus Ferenc volt tisztifőorvos. A szakember egyébként úgy véli, nem várható, hogy a mostani 100 helyett hirtelen több ezer covidos intézményi ápolására lenne szükség, ami indokolná az ágyak kiürítését.

 

 

Az ismét lefékezett kórházi ellátás egyértelműen növeli majd az eladósodást is. Hiszen ha kevesebb beteget kezelhetnek, kisebb összegű lesz az érte járó közfinanszírozás is, miközben a költségeik nőnek – jegyzi meg a Népszava.

Tovább bonyolítja a helyzetet az Orbán Viktor által bejelentett kórházfestési program is, amely a három évnél régebben felújított intézményeket érinti. A fővárosi kórházakban hamarosan megkezdődnek a munkálatok, s azokban a kórtermekben, ahol a festők dolgoznak, értelemszerűen nem lehet betegeket ápolni.

Légúti panasszal hívjuk a háziorvost!

Kásler Miklós arról is rendelkezett, hogy akinek légúti panasza, illetve láza van, annak minden esetben a háziorvosát kell felhívnia. Ha az orvos a telefonos kikérdezés során úgy ítéli meg, hogy a COVID-fertőzés gyanúja valóban fennáll, az Országos Mentőszolgálat mintát vesz a betegtől. Ha a teszt pozitív, de a páciens tünetmentes, vagy csak enyhe tünetei vannak, otthonában gyógyulhat, ám háziorvosának naponta be kell számolnia állapotáról.

Akinek rosszabbodik az általános közérzete, nehezebb a légzése, kórházba kell mennie. A fővárosi és Pest megyei betegeket a Dél-Pesti centrum (egykori László) kórházba, illetve az Országos Korányi és Pulmonológia Intézetbe szállítják. Ha ezek megtelnének, akkor további nyolc intézménybe szállíthatnak ilyen betegeket a mentők: a Szent János, a Bajcsy, a Péterfy, a Pest megyei Flór Ferenc kórházba, a törökbálinti tüdőgyógyintézetbe, valamint a Semmelweis Egyetemre.