Régi hagyomány folytatásaként idén is megrendezi szokásos Katalin-bálját az Újpest-Kertvárosi Szent István Plébánia, ifjúsági és szülői munkacsoportjainak közreműködésével.
A Katalin-bálra ez alkalommal november 17-én, szombaton kerül sor, 19:30-tól egészen hajnali 2 óráig. Az idei bál különleges aktualitása lesz, hogy az újpesti keresztény közösségek ezzel az ünneppel búcsúztathatják a helyszínül szolgáló Katolikus Kultúrházat (a „Katkört”), mely a nagy horderejű felújítási-átalakítási munkák miatt hamarosan bezárja kapuit, s amely számos kiemelt rendezvényt fogadott be az elmúlt évtizedekben. (Címe: 1042 Budapest, Szent István tér 14.)
A bált Pályi László plébános, tb. kanonok nyitja meg, melyet követően a szervező fiatalok látványos nyitótáncát tekintheti meg a közönség. Ezt követően megnyílik a tánctér mindenki számára. A bál folyamán egyéni és családi játékok, vetélkedő, tánctanítás, vidám színdarab és egyéb kísérőprogramok színesítik az estét, míg éjfélkor közös imádságra kerül sor. A hagyományoknak megfelelően ez évben is megválasztják a bálkirálynőt és bálkirályt, lesz tombola, a táncban elfáradók pedig a hideg- és melegszendvicseket, egyéb finomságokat kínáló büfében, illetve a különleges italokat kínáló bárban pihenhetnek, beszélgethetnek.
A hagyományokhoz hozzátartozik, hogy a fiatalok minden alkalommal egy-egy téma köré építik fel a Kultúrház díszletét és az este hangulatát. Az idei évben ismét időutazást tehetünk, de nem csak időben – térben is nagyot ugrunk: a klasszikus western-korszakba, Amerika hőskorába érkezünk, a vadnyugatra, ahol a sheriffek, banditák, kisvárosok lakói, telepesek és indiánok a mindennapok főszereplői…
A szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki szívesen érezné jól magát egy pezsgő, keresztény közösségben!
Kedvezményes elővételi jegyek szombaton és vasárnap, a szentmiséket követően válthatók a plébánián (1046 Budapest, Rákóczi tér 4-8), 1 fő számára 1000 Forintért, 1 család számára 2000 Forintért.
Jegyek a bál napján, kapunyitástól a helyszínen is válthatók 1 fő részére 1200 Forintért, 1 család részére 2400 Forintért.
További részletek olvashatók a plébánia honlapján, a www.ujpestkertvaros.hu oldalon, valamint a plébánia Facebook-oldalán.