Hirek-Kiemelt

20
febr

Vasárnap módosul Újpest villamosközlekedése faápolási munkák miatt

Faápolási munkálatok miatt módosul az újpesti villamosok menetrendje vasárnap. A 12-es villamos nem közlekedik, és a 14-es villamos is rövidített útvonalon jár majd, az érintett szakaszokon pótlóbusz fogja szállítani az utasokat.
19
febr

Egymásra lépni tilos – pályázat egyéni alkotók és alkotócsoportok számára

A Budapest Esély Nonprofit Kft. esélyegyenlőségi kampányának keretében idén is pályázatot hirdet, amelynek középpontjában a főváros kulturális és művészeti sokszínűsége áll. A kiírás olyan alkotásokat vár, amelyek bemutatják, miként válik Budapest a kultúra és a művészet révén befogadó, nyitott és elfogadó nagyvárossá.
19
febr

Az újpesti szépkorúak szolgálatában

Már több mint egy éve működik Újpesten az Idősügyi Kabinet. 2025 januárjában alakult meg, kiemelt célja az újpesti szépkorúak mindennapi életének könnyebbé, tartalmasabbá tétele, részvételük támogatása a helyi közösségi életben, tudásuk, tapasztalatuk hasznosítása, valamint a kérésüknek, igényeiknek megfelelő segítségnyújtás.
19
febr

Folyamatosan valósulnak majd meg Újpest első Közösségi Költségvetésének győztes ötletei

Újpest első Közösségi Költségvetésének nyertes ötleteinek megvalósítási folyamata már el is kezdődött – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. A program során két kategóriában számos ígéretes, a város fejlődését és jövőjét alakító kezdeményezés mérettette meg magát, most pedig közzétették a győztes ötletek listáját is.
19
febr

Péntekig befejeződik az értesítők postázása

Mintegy 7,6 millió választópolgárnak kell megkapnia péntekig az április 12-i országgyűlési választásokkal kapcsolatos értesítést. Ha valakihez mégsem jut el a levél, annak a jegyzőhöz kell fordulnia.
19
febr

Farsangi jelmezversenyt hirdet az Újpest FC

Az Újpest FC egy különleges, vidám közösségi élménnyel készül szurkolóinak, hiszen szombaton, a Diósgyőr elleni mérkőzés előtt a Szusza Ferenc Stadionban farsangi jelmezverseny várja a mérkőzésre érkező gyermekeket, családokat és kreatív szurkolókat.
19
febr

Már lehet nevezni az V. Újpesti Félmaratonra

Május 9-én szombaton 8 és 12 óra között rendezik meg az Újpesti Futó- és Kerékpáros Fesztivál keretében immáron ötödik alkalommal az Újpesti Félmaratont. Nevezni április 24-ig lehet akár csoportban, akár egyénileg és idén is lesz lehetőség negyedmaratonos táv teljesítésére.
18
febr

Fény derült a vevő kilétére: a Biggeorge Property vásárolta meg az egykori Árpád Kórház ingatlanegyüttesét

Kiderült, ki lett az egykori Árpád Kórház új tulajdonosa, a januári, 66 ajánlatot hozó árverést a Biggeorge cégcsoport egyik ingatlanalapja nyerte meg, amely 1,74 milliárd forintos ajánlattal szerezte meg a területet.
18
febr

Forgalomkorlátozásra kell készülni a szombati Újpest FC – DVTK labdarúgó-mérkőzés miatt

Újpest Önkormányzatának oldalán megjelent a Budapesti Rendőr-Főkapitányság Balesetmegelőzési és Közlekedési Osztályának tájékoztatója, amely szerint az ÚJPEST FC – DVTK labdarúgó-mérkőzés rendőri biztosításának zavartalan lebonyolítása miatt ideiglenes közlekedésrendészeti intézkedéseket vezet be.
18
febr

Éremeső Madridban (is)

Három arany-, két ezüst és három bronzérmet szereztek az UTE műugrói az év első ifjúsági nemzetközi kvalifikációs versenyén, amit február elején rendeztek meg Madridban. A lila-fehérek számára a verseny fontos állomása volt az idei ifjúsági műugró- és toronyugró-Európa-bajnokságra való felkészülésnek.