Kemény Dénes befejezi!

  •  
  •  
  •  

Kemény Dénes távozik: a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya nem hosszabbítja meg az év végén lejáró szerződését.

Igen, minden körülményt mérlegelve úgy határoztam, nem folytatom a munkámat a csapat mellett – felelte a vlv.hu kérdésére Kemény Dénes. – Nem volt könnyű, mert az elmúlt 16 évben rengeteg örömet kaptam a játékosaimtól, a munkatársaimtól, a szurkolóktól. Mindig igyekeztem munkával, figyelemmel, szeretettel viszonozni, remélem valamennyire sikerült.
Kemény elmondta, Peking után úgy érezte, folytatnia kell, elsősorban azért, mert az olimpiai aranyérem nem tükrözte hűen a magyar vízilabda állapotát.

Peking után, kockáztatva a londoni gyengébb szereplést is, gyáva lépésnek éreztem volna, ha nem folytatom, mert nagyon nem álltunk jól. Tudtam, hogy nehéz lesz, jeleztem is ezt mindenkinek és tényleg nehezebb volt, mint előzőleg bármikor.
A szakember hozzátette, nem tudja még, mihez kezd a jövőben, ezen még nem gondolkodott: egyelőre valószínűleg pihenni fog majd.

Kemény Dénes 1997-ben vette át a magyar válogatott irányítását: két Európa-bajnoki cím után 2000-ben olimpiát nyert a csapattal, Sydney-ben, majd 2004-ben és 2008-ban is sikerült címvédésre vezetnie az együttest. Kapitányi időszaka során a magyar válogatott összesen 29 világversenyen szerepelt, és ebből 24 alkalommal szerzett valamiféle érmet.

vlv.hu/g