Boldog bagoly család, süni doktor nénik és gyerekek, színes madarak, lombos fák. Ki hinné el, hogy nem egy mesebeli erdőben, hanem a felújított Hargita utcai gyermekrendelőben jár.
Az épület családias hangulatú átadóját október 18-án, szombaton délelőtt tartották. Az ünnepségen részt vett Wintermantel Zsolt megválasztott polgármester, Nagy István megválasztott képviselő, dr. Varga József , az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. megbízott ügyvezető igazgatója, valamint dr. Hollósi Antal, a Károlyi Sándor Kórház orvos-igazgatója.
Az 1997-ben épült rendelő különlegessége volt, hogy belső tematikáját, berendezését és díszítését Szabó Ildikó belsőépítész álmodta-és valósította meg. Most, a teljes körű felújítás után is, őt kérték fel a rendelő belsejének “kiszínezésére”, amelyben már lánya, Dicső Julianna is segítségére volt. A falak ezúttal egy mesebeli erdőt idéznek, bemutatva annak lakóit.
– Nagyon sok változás történt nálunk az elmúlt időszakban. Kicserélték a nyílászárókat, új a burkolat, klimatizálták helyiségek, no és persze az újradíszített falakról sem feledkezhetünk meg. Felsorolni is nehéz a változásokat – mondta Dr. Nagy Judit a Rendelőnkért Alapítvány titkára. Hozzátéve: az önkormányzat, a rendelő dolgozói és Szabó Ildikó együttműködésének eredményét ünnepeljük ma.