, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Április 20-án kezdődik és május 20-ig tart az óvodai beiratkozás, az általános iskolákba április 20-21-én lehet jelentkezni – közölte az Oktatási Hivatal.

Minden gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a 3. életévét, szeptembertől legalább napi négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie annak érdekében, hogy időben elkezdődhessen közösségbe szoktatása és felkészítése a majdani iskolakezdésre. A felvételt a szülőnek, gondviselőnek szükséges kérelmeznie. A kötelező felvételt biztosító köznevelési intézmények listája és a körzethatárok elérhetők a hivatal honlapján. Adott településen a beiratkozás módjáról és pontos idejéről az óvoda, illetve az önkormányzat ad tájékoztatást – ismertették a közleményben. Hozzátették, az óvodakezdés halasztását április 15-éig kérelmezhetik a szülők a területileg illetékes járási hivatalnál.

Ha családi körülményei, sajátos helyzete ezt indokolja, akkor a gyermek egy évig – annak az évnek az augusztus 31-éig, amelyben 4. évét betölti – menthető fel az óvodai foglalkozások alól. A bölcsődék szintén április 15-éig jelzik az OH-nak, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek – a jogszabályban meghatározott esetben – további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt. Ekkor nincs szükség óvodai beiratkozásra, de javasolt, hogy a szülők egyeztessenek a bölcsődével. Nem kell beiratkozni akkor sem, ha a gyermek a kötelező óvodai nevelést a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal jogviszonyban, korai fejlesztés és gondozás keretében teljesíti.

Minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a 6. életévét, tankötelessé válik. A tankötelezettség halasztása kizárólag azok esetében lehetséges, akik számára az OH engedélyezte, hogy további egy nevelési évig óvodában maradjanak, vagy akik rendelkeznek az erre vonatkozó, a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága által kiállított szakvéleménnyel.