Kiállítás nyílt a 125 éves UTE-ról

  •  
  •  
  •  

Az Újpesti Torna Egylet 125 éves megalakulásának alkalmából 2010. május 13-án kiállítás nyílt a Papp László SportAréna SportAgóra épületében, ahol Dr. Derce Tamás Újpest polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. A polgármester beszédében utalt Orbán Viktor leendő miniszterelnök korábbi szavaira, miszerint a sportra fordított pénzt meg kell többszörözni. A kiállításon dr. Trippon Norbert alpolgármester is részt vett.

A kiállítás megnyitására Újpest polgármesterét, dr. Derce Tamást kérték fel. A polgármester már az első mondatokkal jelezte: elfogult a klubbal szemben, és nem csak azért, mert újpesti. Lényegesnek tartotta kiemelni, hogy a sport egyik nagy értéke a sikerek és kudarcok viselésének megtanulása. Hangsúlyozta továbbá, hogy Újpestnek ma is fontos a klub, mivel 3000 gyermek sportol itt. A polgármester nem hallgatta el kritikai megjegyzését az utóbbi húsz év sportpolitikájáról. Utalt Orbán Viktor, leendő miniszterelnök korábbi szavaira, „aki maga mondta, hogy a sportra fordított pénzt meg kell többszörözni”. Mint mondta, „épp ideje lenne, hogy a sportra több pénzt fordítsunk.” Hozzátette: bízik benne, hogy az ország vezetői végre rádöbbennek a sport fontos szerepére és a mindennapok mozgáskultúrájának a biztosítására.
 
Minden szakosztály segített az anyag összegyűjtésében
 
A kiállításról Őze István klubigazgatót kérdeztük:
 
– Korábban beszélgettünk már arról, hogy méltóan kívánják megünnepelni a tiszteletet parancsoló évfordulót. Kiállítást szerveztek, emléktábla állításra készültek és lesz egy kerti parti is a nevezetes napon, június 18-án. Annak idején még felhívást is intéztek az újpestiekhez, hogy segítsék a kiállításanyagának összeállítását. Milyen sikert értek el?
– Az újpesti szurkolókat, régi sportolókat, gyűjtőket szólítottuk meg, hogy ami a 125 éves UTE-val kapcsolatos emlékük van és azt egy kiállítás erejéig kölcsön is adnák nekünk, tegyék meg. Szerencsére sokan megtették, így az anyag szerintem sikeresen összeállt.
– Ha nem titok, elárulna néhány relikviát, amelyet tizenharmadikán már az érdeklődők is megcsodálhatnak a kiállítás megnyitója után!
– Szerintem egy igen értékes, és nagyon bő anyag gyűlt össze, amelynek az elrendezése már a kiállítás szervezőin, a Sportmúzeum munkatársain múlik. Nem szeretnék kiemelni semmit, de azért elárulom, hogy díszes kupák, érmek, sportszerek, plakátok, egy például 1928-ból, belépők, mérkőzések jegyzőkönyvei és sorolhatnám még, hogy mennyi megszámlálhatatlan dolog került elő az UTE történelméből. Szerintem érdemes lesz megtekinteni a kiállítást.
– A szakosztályok is segítettek?
– Természetesen, tőlül is bekértünk emlékeket. A vívóktól például győztes pengéket is kaptunk, de hajó, motorkerékpár, focicsuka és minden régi sportszer előkerült a szakosztályok sifonérjaiból, amiket már régen elfeledtettek volna az emberek, ha nem volnának a klubunkban olyan lelkiismeretes tagok,akik mindezeket megőrizték az utódok számára.
– A kerti partiról most nem kérdezem,viszont nem lenne baj, ha az emléktábla avatásáról szólna néhány szót.
– Június 16-án valóban emléktáblát avatunk a 125v éves klubunk tiszteletére. Az UTE megalakulásának helyszínén, az egykori,újpesti „piactéri” iskolánál. Külön köszönet az önkormányzatnak, mert rengeteget segítettek a nyomozásban, s így minden bizonnyal megleltük azt a helyet, ahol szeretett klubunk 125 esztendővel ezelőtt megalakult.
– Ezek szerint az engedélyeket is megkapták arra, hogy egy márványtáblával emlékezzenek meg a nagy napról.
– Igen, minden rendben van és mindenkit szeretettel várunk a nagy eseményre június 16-án 18 órától.