„Jól van, messze van a kuka, ezt most itt eldobom, ettől még nem dől össze a világ” – hangzik el fejben a nyugtató mondat egy cigarettacsikk eldobása után. Ez azonban nem így van. Minden eldobott csikk a felelőtlenség és a nemtörődömség néma szobraként csúfítja Újpest utcáit, beláthatatlan károkat okozva a környezetünkben.
A cigarettafüst több mint négyezer féle vegyi anyagot tartalmaz, köztük bőven akad olyan, amely rákkeltő. Csak kevesen tudják, hogy az eldobott csikk képes akár három órán át füstölögni, ez az „apró” tény számtalan tűzesethez vezetett már. Otthonok, erdők semmisültek meg egy ártalmatlannak tűnő csikktől. Megdöbbentő adat, hogy a cigarettavégek lebomlási ideje 10-12 év, ami alatt a mérgező anyagok bejutnak a talajba és onnan pedig a természet körforgásába, tehát előbb-utóbb a szervezetünkbe is.
– Én mindig figyelek arra, hogy ne az utcán dobjam el a csikket, hamuzni sem szeretek össze-vissza – mondja Péter, akivel éppen Újpest- Központ felé sétálva beszélgettünk. – Viszonylag sokat dohányzom, és sosem vagyok rest elsétálni egy kukáig, hogy ott nyomjam
el és dobjam ki a csikket. De ez nem csupán a csikkről szól.
Kukába dobom a papírzsebkendot és bármilyen más szemetet is. Sajnos vannak ellenpéldák is, akik felelotlenül, nem számolva a következményekkel a csikktől nagyobb szemetet is lelkiismeret furdalás nélkül eldobják az utcán.
Egy neve elhallgatását kéro olvasónk azt mondta, ha nincs a közvetlen közelében kuka, akkor simán eldobja a csikket, nem érdekli, hogy ezzel szennyezi a környezetet. Talán mégis érdekli, ha nem meri vállalni a véleményét. Talán még ő is érzi, mennyire vállalhatatlan
a nemtörődömség.
DV.
Újpest területén az önkormányzat 1300-nál is több kukát helyezett ki, amelyeket 2-3 naponta ürítenek. Sokan a kuka tetején hagyják az elnyomott csikket, pedig egy mozdulat lenne
beledobni. Ha valaki rendesen elnyomja, nem kell félni attól, hogy begyullad a szemét a kukában. Feri bácsi a buszmegállóban állt, amikor megkérdeztük a véleményét.
– Aki eldobja a szemetet, annak körmöst kellene adni, mint régen az iskolában. Akkor megtanulná, hogy a szemét a kukába való és nem az utca csúfítására.