“Kiegyensúlyozottan kell játszanunk”

  •  
  •  
  •  

November 16-án az FGSZ Siófok csapatát fogadja a Szusza Ferenc Stadionban az újpest FC. A két csapat pénteken 19:00 órakor lép pályára a Szusza Ferenc Stadionban az OTP Bank Liga 15. fordulójában.

Az Újpest FC vezetőedzője, Jos Daerden kizárólag a győzelemmel lenne elégedett a mérkőzés lefújása után.

– Könnyű mérkőzések nincsenek a bajnokságban, sőt, gyakran a legegyszerűbbnek tartott meccseket a legnehezebb hozni. Bár a Siófok utolsó helyen áll a tabellán, de általában szoros mérkőzéseket játszanak, a múlt héten pedig megszerezték első győzelmüket is; nem könnyű feltörni a védekezésüket. Nincsen veszítenivalójuk, számunkra viszont csak egyetlen elfogadható eredmény jöhet szóba a pénteki meccsen, a győzelem – nem lenézve ellenfelünket, minden más eredmény csalódás lenne. Fontos, hogy kiegyensúlyozottan játsszon a csapat a siófokiak ellen, erre kell a legjobban figyelnünk – mondta a november 16-iki mérkőzés kapcsán.

A játékban viszont ezúttal nem lehet a csapat segítségere a Szombathelyi Haladás ellen kiállított Alessandro Iandoli és Grégory Christ, akiket  Fegyelmi Bizottság egy-egy mérkőzsre eltiltott.

– Minden edző szeretne teljes kerettel számolni, de az eltiltások és a sérülések mindig a futball részei voltak, el kell fogadnunk, hogy ők nem léphetnek pályára pénteken. Úgy dolgozunk, hogy minden játékos készen álljon arra, hogy, amikor kezdőként kap szerepet, jól tudjon teljesíteni – tette hozzá Jos Daerden.

A klub felhívása

A találkozóra elővételben ezúttal kizárólag a mérkőzés napján lehet jegyeket vásárolni, a kezdés előtt négy órával, 15:00 órától Megyeri úti külső pénztárban. 

A mérkőzésen az MLSZ Stadionbiztonsági projektjének jóvoltából már új beléptetőkapuk üzemelnek, amelyekkel november 2-án találkozhatott először a közönség. A 14 éven aluliak és a 65 éven felüliek ingyen tekinthetik meg a mérkőzést. A beléptetés diákigazolvány vagy a személyi igazolvány alapján történik.

kép és szöveg: ujpestfc.hu