Kiesett egy kislány a kilencedikről

  •  
  •  
  •  

Nem sikerült újraéleszteni azt a kislányt, aki szerdán dél körül zuhant ki Újpesten, a Virág utca egyik panelházának kilencedik emeletéről. A másfél év körüli gyermeket a mentősök fél órán keresztül próbálták újraéleszteni – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A helyszínre két speciális mentőegység is érkezett, de a kislány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy  nem tudták megmenteni az életét – tette hozzá a szóvivő.

A Független Hírügynökség információi szerint a lezuhant gyereket egy környékbeli vette észre, ő ment fel a kilencedik emeleti lakásba, ahol kiderült, hogy észre sem vették, hogy eltűnt a kislány. A gyerekre a nagymama vigyázott, a szülők dél után értek a helyszínre, az édesanya sokkos állapotba került, a mentők ápolják.

(MTI)


Figyeljünk rájuk!

Nehéz szavakat találni ilyen tragédiák kapcsán. Mégis, az újságírónak kötelessége, hogy a dolgok mögé is nézzen. Sajnos sokan még mindig azt hiszik, hogy a rács csak arra jó az ablakon, hogy távol tartsa a betörőket. Pedig épp az ilyen drámai esetek mutatják meg, mennyire fontos, hogy nemcsak mások ellen, de saját magunk, a családunk biztonsága érdekében is megtegyünk mindent. Jobb félni, mint megijedni, tartja a mondás, ezért ajánlatos akár megelőzként is néhány óvintézkedést tenni. Soha ne tévesszük szem elől a gyerekeket, akár otthon vagyunk, akár nyilvános helyen. Vásároljunk biztonsági rácsokat, nem csak az ablakokra, de emeletes családi házaknál beltérbe is, hogy megakadályozhassuk, hogy a pici leessen a lépcsőn. Viszonylag olcsón kaphatóak különböző beltéri biztonsági eszközök, akár arra is, hogy a gyerek ne sérüljön meg egy túlságosan éles bútorszéltől.