Kihagyják a fővárost a Hableány-emlékmű állításából

  •  
  •  
  •  

A kormány egy jogi kiskaput használ fel arra, hogy Karácsonyéknak véletlenül se lehessen köze az alkotáshoz – mutat rá a hvg.hu.

Egy kedden este közzétett kormányhatározat „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek” minősítette a sétahajó tavaly májusi elsüllyedése során elhunytak emlékművének létesítését. Az alkotás felállításáról már nyáron döntés született, ám az csak most derült ki, hogy a projektet teljes egészében a kormány felügyeli majd.

A kiemelt jelentőség nemcsak azt jelenti, hogy különböző eljárásokat a szokásosnál rövidebb idő alatt kell elvégezni, hanem azt is, hogy a helyi hatóságoknak sem engedélyezési sem véleményezési joga nincs az adott ügyben.

Az egyetlen felelős a koordinációra kijelölt Sára Botond budapesti kormányhivatal-vezető.

, , , ,