Kilakoltatási stop

  •  
  •  
  •  

A Kormány döntése szerint a fűtési szezon végéig, azaz április 15-ig nem árverezhetők el lakott ingatlanok. Az árverési moratórium február 2-án lépett életbe.
A nagy hidegre való tekintettel ismét napirendre került a politikusoknál a kilakoltatások ügye. A korábbi években is előfordult, hogy egy-két hónap haladékot adtak a kilátástalan helyzetbe került családoknak télvíz idején.

Most ismét megszületett a döntés, 2010. április 15-ig nem árvereznek el lakott ingatlant és nem lakoltatnak ki egy családot sem. A kilakoltatási moratórium egyébként törvényileg szabályozott, s december 1. és március 1. között nem lehet senkit az utcára tenni. Ez azonban nem vonatkozott lakáshitel szerződésekben rögzített, erre irányuló feltételekkel történő árverezésekre.  A helyzetet javítandó, most a kormány jogszabályt módosítva védi azokat is, akiknek ingatlanát lakottan is, végrehajtás nélkül, árverezéssel értékesítenék.
 
Újpest Önkormányzata előrelátó volt, s még a télvíz beállta előtt pályázatot hirdetett azon újpesti családoknak, akik lakáshitel törlesztési gondokkal küzdenek. Az Önkormányzat átmeneti pénzügyi segítséget nyújt azoknak, akik bajba jutottak, s nem tudják törleszteni lakáshitelüket. Azon családok, akik igénybe veszik, és részesülnek a támogatásból, jó eséllyel átvészelhetik az átmeneti nehéz időszakot, így nem fenyegeti őket a bank követelése, az elárverezés vagy a kilakoltatás.
 
Felmerült a kérdés, hogy a módosítás következményeként egyes cégek, bankok anyagi hátrányt szenvedhetnek. Mint azt megtudtuk, őket nem kárpótolja a kormány, sokkal fontosabbnak tekintik jelen helyzetben a lakosság védelmét, a társadalmi szolidaritást.
A rendelet módosítása végett több száz lakástulajdonos és család menekült meg – ha csak átmenetileg is – attól, hogy az utcára kerüljenek. A fűtési szezon végéig bizonyosan lakásukban maradhatnak.