Kimarad a csapatból Balajcza, a csúcstartó

  •  
  •  
  •  

Már kijelenthető: a 2010/2011-es labdarúgó szezonban Balajcza Szabolcs töltötte a legtöbb percet a pályán bajnoki mérkőzésen. Felülmúlni már senki nem tudja őt – az utolsó fordulóval sem –, ugyanis az Újpest FC csapatkapitánya valamennyi bajnokit végigjátszotta, tehát 29 találkozón 2610 játékperce van. A szakvezetés döntése értelmében azonban a Videoton elleni szezonzárón Horváth Tamás védi kapunkat, ezzel is elismerve második számú hálóőrünk egész éves munkáját.

Balajcza Szabolcs egyetért a vezetők döntésével.  – Megbeszéltük, hogy nem én védek a Videoton elleni idényzáró bajnokin.  Horváth Tomi áll a kapuba, aki egész évben kiváló munkát végzett, és sokat segített nekem a mérkőzésekre való felkészülésben. Magam is egyetértek a döntéssel, amely egyrészt gesztus, másrészt köszönetnyilvánítás is, hiszen a szezon folyamán végig a klub rendelkezésére állt. Úgy gondolom, a munkájának elismerése is, hogy a kezdőcsapatba nevezték. Mészöly Géza és a szakmai stáb úgy döntött, hogy a kispadra sem ülök, hanem Bozsó Antal, aki sokat védett idén az Újpest B csapatában.  Most megkapja a lehetőséget arra, hogy legalább a kispadról beleszagoljon egy első osztályú bajnoki meccs légkörébe és hangulatába.

(g)