Kispesten megoldották: visszakapja tradicionális címerét a Honvéd

  •  
  •  
  •  

„Régi-új címerrel kezdi meg a 2020–2021-es szezont a Budapest Honvéd FC labdarúgócsapata, miután a klub úgy döntött, hogy visszatér a kispesti futball történelmét méltóképpen összegző jelképhez”írják a klub honlapján.

A klub vezetői azután döntöttek a váltás mellett, hogy egyeztettek a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület (KLTE) vezetőivel, a szurkolói csoportok képviselőivel, törzsszurkolókkal. A Honvéd Facebook-oldalán szavazásra is bocsátották, hogy a jelenlegi, vagy a hagyományos címer valamelyest modernizált verzióját támogatják-e többen. A voksolás egyértelmű eredményt hozott: 62 százalék tört lándzsát az utóbbi mellett.

 

 

A klub nevét 2003-ban változtatták meg „Kispest-Honvéd FC”-ről „Budapest-Honvéd FC”-re, ám a szurkolók nagy többsége azóta sem tudott megbarátkozni azzal, hogy a csapatnak éppen ma 111 éve otthont adó XIX. kerület nevét a fővároséra cserélték.

A 2017. óta hasonló válsággal küszködő Újpest FC vezetése múlt héten bejelentette: a tradicionális címer összeolvad a 3 éve bevezetett új logóval, s a jövőben az újpesti focisták mezére ez kerül fel. Hozzátették: az UTE vezetősége nem reagált a kezdeményezéseikre, továbbra is “elzárkózik” a párbeszédtől.

, ,