Kiterjesztik a budapesti Fűtött utca programot

  •  
  •  
  •  

A fővárosi közgyűlés döntése szerint a korábbi tervekkel ellentétben nem a VIII., hanem a IX. kerületben alakítanak ki a hajléktalanszállót. Marad a fűtött utca Újpesten.

A kerületek érthető okokból labdáznak azzal a problémával, hogy hol helyezzék el a fővárosi hajléktalanokat, mondta a vitában a főpolgármester annak kapcsán, hogy december 1-étől a Fűtött utca program keretében nem a VIII., hanem a IX. kerületben nyitják meg a harmadik hajléktalanszállót. Tarlós István kiemelte, ha most nem dönt a közgyűlés, akkor az azt jelenti, nem is akar segíteni a budapesti fedél nélkülieken.

A képviselők végül elfogadták az előterjesztést, így az I. és a IV. kerület mellett a IX. kerületi Aszódi utcában nyílik meg a Fűtött utca program harmadik intézménye, de a közgyűlés mostani döntése szerint megvizsgálják azt is, hogy az egykori Szabolcs utcai kórház egyik épülete szintén alkalmas-e a hajléktalanok átmeneti elhelyezésére.