Kitüntették Párkányban az Újpesti Mozgássérült Klub volt vezetőjét

  •  
  •  
  •  

2015. április 29-én, Párkány polgármestere, Szabó Jenő elismerő oklevelet és ajándékot adott át Zana Anitának, az Újpesti Mozgássérült Klub volt vezetőjének „Határon átnyúló kiemelkedő közösségi munkájáért.”

„Igaz, hogy csak ősz óta vagyok polgármester Párkányban, de a két ország két szervezetének együttműködése példaértékű lehet mindenki számára és örömmel hallom, hogy ez a kapcsolat továbbra is működni fog Anita alapítványának jóvoltából. Továbbra is lesznek közös programok” – mondta el beszédében Szabó Jenő polgármester.

„Bár 2014 decemberében lemondtam, mivel egyéb elfoglaltságaim nem engedték meg, hogy 100%-osan el tudjam látni ezt a feladatot, de hamar rá kellett ébrednem – és voltak megkeresések is –, hogy valamilyen formában folytatnom kell a megkezdett utat. Nem hagyhattam magukra azokat a mozgássérült embereket, akiknek ez jelentette az egyetlen örömöt. Ezért a Parasportpress Jövőjéért Alapítványon belül szervezzük a közös rendezvényeket, melynek kivitelezését édesanyámra bízom. Remélem, lesz olyan pályázat, amelyen elindulhatunk és előteremthetjük azt a pénzforrást, amely továbbviszi ezt a programot, valamint megpróbálunk szponzorokat szerezni, hisz ezután is tenni szeretnék Újpest fogyatékos embereiért.” – mondta el Zana Anita, miután megköszönte az elismerést.

Végül egy patinás étteremben Katerina Tacsiková és Magdaléna Molnárová a párkányi klub nevében elbúcsúztatta Zana Anitát, és egy újabb stratégiai megállapodást kötöttek az elkövetkező időkre Zana Sándornéval .

Katerina Tacsiková elmondta: „Véget ért egy fejezet, és máris kezdődik egy új, és ennek igazi nyertesei a fogyatékos emberek lehetnek. Találkozunk májusban Schönbrunban , valamint a Sportnapon!”

Szász Erzsébet