Kölcsönös együttműködésben

  •  
  •  
  •  

A kivitelező és az intézmény között, mondhatni, példaértékű együttműködés alakult ki: mindennap egyeztetik a soron következő munkafolyamatokat annak érdekében, hogy a gyerekek nyugalmát a legkevésbé zavarja meg az építkezés.

 Kocsis Ildikó, az Újpesti Önkormányzati Bölcsődék Intézményének vezetője azt mondta: a Homoktövis utcai intézmény és a bővítés kivitelezője között együttműködés alakult ki, a bölcsőde vezetője az aktuális munkafolyamatokról mindig egyeztet az építőkkel.

– A gyerekek nem türelmetlenkednek, a dolgozóink pedig mindent megtesznek a kölcsönös együttműködésért.

Az új épületekről azt mondta: mindkettő áll, az egyik szinte teljesen kész van, és az összekötő részek alapozása is elkészült.

Mint ismert, az önkormányzat – noha a bölcsődék fenntartása a papírforma szerint nem kötelessége – uniós forrás segítségével vállalta az intézmény bővítését, mivel a környéken számos kisgyermekes család él, a bölcsőde pedig maximális kihasználtsággal működik. Ősztől negyven férőhellyel bővül a Homoktövis Bölcsőde, amelyet egyben akadálymentesítenek is.

MOA