Költségeket csökkent a főváros

  •  
  •  
  •  

Karácsony Gergely főpolgármester költségcsökkentéseket jelentett be a közösségi oldalán. Két fővárosi intézmény is megszűnik, öt cég összeolvad, csökken a bizottságok száma, és nem lesz újabb főpolgármester-helyettes.

Budapest rendkívül nehéz helyzetben van, mert a járvány és a gazdasági válság mellett egy „harmadik romboló hatással” is meg küzdenie, az Orbán-kormány elvonásaival, írja a polgármester, hozzátéve: a „kormány nem partner ebben a válságban, hanem hátráltatja Budapest talpra állását”, ezért „a terheket elsősorban magunknak kell viselnünk, a városvezetésnek, a város cégeinek.”  Karácsony úgy fogalmaz, hogy megszorítások helyett „okos megtakarításokra” van szükség, a spórolást pedig magán kezdi a főváros a következő intézkedésekkel:

  • A főpolgármesteri keretet megszüntetése, amely eddig 200 millió forintot biztosított a mindenkori városvezetés számára különböző támogatásokra. „Ebben az évben már a felét megspóroltuk, de a teljes megszüntetés mellett döntöttünk.”
  • A Dorosz Dávid lemondása után megüresedett főpolgármester-helyettesi posztot nem töltik be, a főpolgármesternek, mint a korábbi években többször is, négy helyettese lesz.
  • Nyolcról ötre csökkentik a fővárosi bizottságok számát.
  • Csökkentik a frakciók költségeit.
  • Két fővárosi intézmény is megszűnik, a Mozaik és a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága, feladatait más intézmények veszik át. Ez az átszervezés nem érinti a dolgozókat, a piaci árusokat és a fogyasztókat sem.
  • Nagyon jelentős átalakítást jelent, hogy 5 fővárosi cég fog összeolvadni, a Bécsben és német nagyvárosokban is jól működő Stadtwerke-modelljéhez hasonlóan. Így a Főkert, a Budapesti Temetkezési Intézet, a Főkétüsz, az FKF és Főtáv, valamint a Budapesti Városüzemeltetési Holding ezentúl egy közös közmű céggé olvad össze. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek az átszervezések nem érintik a szakmai dolgozókat. Érintik viszont a vezetői, politikai pozíciókat. 21 felügyelőbizottsági helyet szüntetünk meg, kevesebb vezetői poszt, kevesebb szolgálati autó, racionálisabb és hatékonyabb működés – ez a cél. Az átalakítást Walter Katalin dolgozta ki, készítette elő, a végrehajtás az új közmű cég vezérigazgatóként január elsejétől Mártha Imre feladata lesz, aki állami vállalat élén, az üzleti szférában és a fővárosi városüzemeltetésben is bizonyította rátermettségét.
  • Walter Katalin pedig Budapest legnagyobb és jelenleg a legnehezebb helyzetben lévő cége, a BKK vezérigazgatója lesz január elsejétől.
, , ,