Korszerű sportközpont lesz a Szilágyi úti stadionból

  •  
  •  
  •  

Folyamatosan zajlik az UTE Szilágyi úti tornacsarnokának felújítása. A zajló munkálatokat dr. Hollósi Antal, a Károlyi Sándor Kórház orvos-igazgatója, Őze István, az UTE klubigazgatója és dr. Tahon Róbert jegyző tekintette meg.

Dr. Hollósi Antal, a Károlyi Sándor Kórház orvos-igazgatója a bejáráson azt mondta, a beruházás az egészséges életmódra nevelés mellett az utánpótlás-nevelés szempontjából is fontos fejlesztés. Az UTE és az önkormányzat összefogásából megvalósuló beruházás összesen csaknem háromszázmillió forintba kerül. Ezen felül emlékeztetett: az elmúlt harminc évben az intézményben semmilyen felújítás nem volt.
Jelenleg a futófolyosó tető-és hőszigetelése, külső-és belső festése, valamint a nyílászárók cseréje zajlik. A vizesblokkok, konditerem, sportolói pihenőszoba, valamint a szülői váró kialakítása már megtörtént. Dr. Hollósi Antal rámutatott: utóbbi egy olyan korszerű, 21. századi létesítmény, ahol a szülők tévéképernyőn követhetik végig az edzéseket. Ezzel kiküszöbölhető, hogy bent legyenek a tréningen és ezáltal akaratlanul is, de zavarják a felkészítő munkát.

A munkálatok „záró részeként” – új együttműködő partnert bevonva – a Nemzeti Sportközpontokkal az UTE tornászainak fellegvára a szertornacsarnok felújítása is megkezdődik. Ezen túl Újpest Önkormányzata saját erős beruházásként új sportcsarnokot épít.


Újpest Önkormányzata 2012-ben vette tulajdonba a Magyar Államtól a Szilágyi úti Sportközpontot. Az azóta eltelt időben az önkormányzat és az UTE együttműködésében a társasági nyereségadóból igényelhető támogatások és önerő felhasználásával nagyszabású felújítási program vette kezdetét. Hamarosan az atlétikai pálya felújítása kezdődik, amelyet korszerű LED világítással szerelnek fel.