Köszönet mindenkinek, aki szavazott vasárnap

  •  
  •  
  •  

Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere értékeli az október 2-i népszavazás eredményét.

Hogyan értékeli polgármester úr általában és Újpest szempontjából a vasárnapi népszavazás eredményét, a részvételt?
Először is szeretnék köszönetet mondani minden újpesti szavazónak, aki részt vett a népszavazáson és felelősséget vállalt közös ügyeinkért. Ők minden elismerést megérdemelnek. Ők a jövő emberei, aki maguk akarják alakítani saját jövőjüket, Újpest jövőjét.
Magyarországon nem fordult még elő, hogy politikai pártok nyíltan és nagy erővel a népszavazás bojkottjáért kampányoltak volna. Ilyenre még nem volt példa korábban.
Ez most történt először. Demokrataként ez számomra elfogadhatatlan és felháborító. Mi több, szerintem alkotmányosan is aggályos. Szégyellhetik magukat, akik ezt tették!
A részvételi adatokat ennek figyelembevételével kell értékelni és más népszavazásokhoz hasonlítani. Újpesten ugyanannyian vettek részt a népszavazáson, mint 2014-ben az EU parlamenti szavazáson. Ezt a részvételi arányt tehát mindenképp meg kell becsülni. Még egyszer mondom, minden tiszteletet megérdemelnek, akik a gyáva bojkottkampány ellenére elmentek szavazni és kinyilvánították a véleményüket. Köszönet mindenkinek, aki szavazott vasárnap, bárhogy is szavazott. A lényeg, hogy vállalta a felelősséget.
Egyáltalán nem hibáztatom azokat, akik a bojkottkampány hatására nem mentek szavazni. Őket csúnyán félrevezették. A távolmaradással ugyanis senki semmilyen szavazáson nem tudja saját érdekét, akaratát, álláspontját érvényesíteni. Aki nem áll rajthoz, az nem győzhet.
Azok győztek, akik elmentek szavazni. Ők voltak a nap hősei, nagy győzelmet arattak, mert kiálltak saját álláspontjukért.

A nemre leadott szavazatok aránya itt is elsöprő volt, mint mindenütt az országban. Ez mit jelent az Ön számára?
Ilyen arányú többséget nem kell magyarázni. Soha nem szavaztak még a választók ilyen egységesen egy irányba se Magyarországon, sem itt, Újpesten. Éppen ezért is mondhatjuk, hogy a sunyi bojkottkampány kudarcot vallott, visszafelé sült el.
Nálunk is 97% fölött alakult a nemek aránya, ami egyértelműen azt jelenti, hogy Újpesten egységes és erős közösség él, amely határozottan ellenzi a kényszerbetelepítést és meg akarja őrizni a városunkat olyannak, amilyennek mi, újpestiek szeretjük.
Az is nyilvánvaló, hogy a nemekre leadott szavazatok száma jelentősen meghaladja azoknak a számát, akik az újpestiek közül a kormánypártot támogatják. Ez világosan jelzi immár sokadszor, hogy az újpestiek döntő többsége félreteszi a pártszimpátiát és minden más szempontot, amikor Újpest jövője a tét. Az újpestiek minden szavazáskor Újpestre szavaznak. Ebben van az itt élő közösség legfőbb ereje.
Újpest ma is az öntudatos, lokálpatrióta polgárok városa, akik maguk akarnak dönteni a saját jövőjükről és kiállnak a városukért.
Az a fontos, hogy mi, akiknek fontos ez a város, fontos a közös jövő, ennek szellemében továbbra is tartsunk össze, találkozzunk egymással és dolgozzunk együtt Újpestért.

A Népszavazás számokban
A vasárnapi népszavazáson a NEM szavazatok száma 26 089 darab, míg az összes érvényes szavazat 26 669 darab volt. Az újpesti 33,7%-os részvételi arány szinte teljesen megegyezik a 2014-es Európai Parlamenti szavazás részvételi arányával.
Az igen szavazatok száma 580 darab volt, ami 2,17%-os aránynak felel meg, míg a 26 089 nem szavazat 97, 83%-os támogatottságnak felel meg.
A 26 089 darab nem szavazat szinte pontosan a duplája annak a 13 338 szavazatnak, amellyel Újpest jelenlegi parlamenti képviselője mandátumot nyert.

Ú.N.