Kovács Zoltán: Bartha ostobaságot beszél, Tolnai átnyúlt a fejem fölött

  •  
  •  
  •  

Az Újpest FC ügyvezető igazgatója, Bartha Csaba a Nemzeti Sport vasárnapi számában beszélt Kovács Zoltán sportigazgató menesztésének hátteréről. Kovács természetesen reagált az őt ért kritikákra. Bartha Csaba, az Újpest ügyvezető igazgatója a Nemzeti Sport vasárnapi számában a következőket nyilatkozta: “Kovács Zoltán sportigazgatónak azért is kellett távoznia, mert nem volt koncepció, amely a klubnál folyó munkát összefogta volna. Jarmo Ahjupera és Nikola Mitrovics is távozott, de idejében kellett volna pótolni a labdarúgókat.”

Mint ismeretes, Kovács Zoltán két hete még az Újpest sportigazgatói székében ült, de az egykori válogatott labdarúgót a holland, Leo Beenhakker váltotta.

– Ostobaságot beszél az ügyvezető igazgató – reagált az őt ért kritikákra Kovács Zoltán. – Nikola Mitrovics átigazolásának ügyében tárgyaltam Garancsi Istvánnal, a Videoton tulajdonosával, több pénzt és egy játékost is kértem a szerbért cserébe. Erre Garancsi István korrekt módon azt mondta, hogy akkor eláll az üzlettől. Itt pont is kerülhetett volna az ügy végére, csakhogy a tulajdonos, Tolnai Sándor átnyúlt a fejem fölött, s kevesebbért is odaadta a székesfehérváriaknak a légióst, viszont ezt az összeget nem forgatta vissza a csapatba. Megjegyzendő, hogy a montenegrói Darko Markovics ingyen érkezett a helyére. Jarmo Ahjupera csak kölcsönben volt Újpesten a tavasszal – folytatta a menesztett sportvezető. – Amikor az őszi szezon első fordulójában, a Honvéd ellen a támadó nem volt a győri keretben, újra felvettem a kapcsolatot a menedzserével, hogy térjen vissza hozzánk. Ezt a munkámat már nem tudtam befejezni, de kívánom Bartha Csabának, hogy csábítsa vissza Jarmo Ahjuperát Újpestre.

– Valóban koncepciónélküliség lett volna Újpesten?

– Badarság – húzta alá Kovács Zoltán. – A fiatalítás sikeres volt az elmúlt idényben, a hatodik hely a körülményekhez képest sikernek könyvelhető el. Bartha Csaba most olyan, mint amikor a gazda elengedi a neveletlen kiskutyáját, s az eb mindenkibe beleharap. Ez pedig nem szül jót, bizony jobb, ha pórázon van… Az ügyvezető mindent meg akar szabni. Csak nehogy az legyen a következő lépése, hogy megmondja, a szurkoló csak fél lábon szurkolhat…

(forrás: 
NS online)