A IV. kerületi lakosok az orvosi rendelők mellett a Sanofi újpesti telephelyén is megkaphatják az influenza elleni védőoltásukat. A vállalat immár negyedik alkalommal létesít oltópontot Tó utcai telephelyén.
November közepétől december közepéig egy hónapon át minden szombaton az újpestiek rendelkezésére bocsátja üzemorvosi rendelőjét a Sanofi, hogy bárki beadathassa magának az influenza elleni védőoltást.
A védőoltást minden évben javasolt beadatni, hiszen az oltással nemcsak saját magunkat védhetjük meg, hanem családunk többi, védtelenebb tagjait is: ha nem visszük haza a betegséget, nem fertőzhetjük meg vele gyerekeinket, vagy a család idősebb tagjait sem. Márpedig az influenza és annak szövődményei súlyos betegségeknek ágyazhatnak meg.
Az oltás beadatása mindenkinek személyes döntése, de gyakori jelenség, hogy nehezen jutnak oltóanyaghoz azok, akik ugyan be szeretnék oltatni magukat, ám az állam által biztosított térítésmentes oltásra nem jogosultak. A Sanofi kezdeményezésének köszönhetően az újpestieknek idén sem kell külön felkeresniük a háziorvosukat, hogy felírassák, majd beadassák a vakcinát, amelyet a patikából csak recept ellenében adják ki.
Az érdeklődők a védőoltást a hagyományos tűs változatban kaphatják meg, ennek kedvezményes ára változatlanul 1500 Ft, amely tartalmazza az oltóanyag és a beoltás költségét is. A mikrotűs oltás idén nem elérhető.
Nyitvatartási idő az alábbi napokon 10 – 14 óra között:
November 21. és 28., december 5. és 12.
Cím: Budapest, IV. Tó u. 1-5. (megközelítés a Sanofi előtti parkolóból)