Újpest Önkormányzatának honlapján hirdetményt tettek közzé az óvodai felvételekkel kapcsolatosan, melyre 2026. április 20–23. közötti időszakban kerül sor az újpesti óvodákban.
Az óvodakezdés minden kisgyermek és családja életében jelentős mérföldkő. A gyerekek ebben az időszakban nemcsak új barátokat szereznek, hanem játékos formában fejlődnek, tanulnak és ismerkednek a közösségi élettel is. A szülők számára szintén különösen fontos, hogy időben tájékozódjanak a helyi lehetőségekről, a jelentkezés menetéről és a szükséges teendőkről.
Bár az óvodakezdés izgalmakkal és olykor kihívásokkal is járhat, megfelelő felkészüléssel és odafigyeléssel ez az új életszakasz zökkenőmentesen indulhat.

Az Újpest Önkormányzatának honlapján közzétett hirdetmény ismerteti az óvodai felvétellel kapcsolatos jogszabályi hátteret, rögzíti, hogy a gyermekeknek hároméves kortól alapvetően kötelező óvodába járniuk, valamint kitér az esetleges felmentés feltételeire is. Emellett tájékoztat a jelentkezés módjáról is. A közzétett hirdetmény szerint a beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyazonosító okmányokat, valamint a szülő személyazonosságát és lakcímét igazoló hatósági igazolványokat.
„A sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő óvodába való felvételhez a szakértői és rehabilitációs bizottság javaslata szükséges. A sajátos nevelési igényű gyermek óvodai nevelése az e célra létrehozó gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben, konduktív pedagógiai intézményben, óvodai csoportban, vagy a többi gyermekkel részben vagy egészben együtt, azonos óvodai csoportban történhet” – olvasható a hirdetményben.
A további részletek Újpest Önkormányzatának oldalán találhatók, erre a linkre kattintva.
SZFM