Június 16-án, hétfőn tartják a Szabadság Napját Budapesten. A főváros közúti és közösségi közlekedési forgalmát napközben állami delegációs és protokollesemények befolyásolják jelentősen, míg az esti órákban a Hősök terén tart ingyenesen látogatható koncertet a Scorpions, majd az Omega zenekar. A rendezvények miatt több belvárosi főútvonalat is lezárnak, ezért számos tömegközlekedési járat módosított útvonalon közlekedik, ami az újpesti viszonylatokat is érinti.
Az esti koncert kényelmesebb megközelítése, valamint a hazaút komfortosabbá tétele érdekében jelentősen sűrűbben, illetve megnövelt üzemidővel indítjuk több járatunkat, mások mellett mind a négy budapesti metróvonalat.
Várhatóan 18:00 és 23:20 között az M1-es metró biztonsági okokból nem áll meg a Hősök tere – és rendőrség döntés esetén a Bajza utca és a Kodály körönd – megállóban. Arra kérjük az autósokat, hogy hétfőn a Szabadság Napi lezárások, valamint a jelenleg is zajló fővárosi útfelújítások miatt lehetőség szerint inkább a tömegközlekedést válasszák, ha a belvárost kívánják megközelíteni, hiszen kötöttpályás járatainkkal – így a metró- és a villamosvonalakkal – úticéljukat könnyen elérhetik. A városból kifelé autózóknak ajánljuk a Pesti alsó rakpart, a Váci út, valamint az M0-s körgyűrű használatát.
Amennyiben a koncert befejezési időpontja indokolja, úgy nem csak az M1-es, de a többi metróvonal üzemidejét is körülbelül fél órával meghosszabbítjuk. A metróvonalak üzemidejének meghosszabbítása esetén a csatlakozó hév-, villamos- és buszjáratokra is biztosítunk további átszállási lehetőséget.
Sűrítések, komfortnövelő intézkedések járataink forgalmában
M2-es, M3-as és M4-es metró, H5-ös és H7-es hév, 4-es, 47-es, 49-es, 61-es villamos, 11-es, 21-es, 22A, 31-es, 40-es, 44-es, 85-ös, 97E, 108-as, 114-es, 136E, 182-es, 194-es, 196A, 294E, 250-es autóbusz:
Amennyiben a koncert befejezési időpontja indokolja, úgy nem csak az M1-es, de a többi metróvonal üzemidejét is körülbelül fél órával meghosszabbítjuk. A metróvonalak üzemidejének meghosszabbítása esetén a csatlakozó – fent felsorolt – hév-, villamos- és buszjáratokra is biztosítunk további átszállási lehetőséget.
4-es villamos, 1-es villamospótló busz, 5-ös, 7-es, 9-es, 20E, 30-as autóbusz, 70-es, 74-es, 75-ös és 80-as trolibusz:
A fent felsorolt járatok az esti órákban sűrűbb követéssel közlekednek.
A 20E autóbusz 16:00-tól az utolsó járatindulásig
· Káposztásmegyer felé az Ajtósi Dürer sor–Hungária körút–felüljáró–Reitter Ferenc utca módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere M és a Vágány utca/Róbert Károly körút megállót. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
o Ötvenhatosok tere: a 30-as, a 30A és a 230-as busz megállója,
o Kacsóh Pongrác út: a 901-es busz megállója,
o Vágány utca/Róbert Károly körút: a 32-es busz megállója.
· a Keleti pályaudvar M felé a Szent László út–Vágány utca–felüljáró–Hungária körút–Ajtósi Dürer sor–Dózsa György út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere M megállót. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
o Kacsóh Pongrác út: a 901-es busz megállója,
o Ajtósi Dürer sor: a 79-es troli megállója.
30-as, 30A, 230-as autóbusz
A 30-as, a 30A és a 230-as busz 16:00-tól az utolsó járatindulásig
· Megyer, illetve Káposztásmegyer felé az Ajtósi Dürer sor–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út–Dózsa György út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Damjanich utca/Dózsa György út és a Hősök tere megállót. A terelt útvonalon mindhárom járatra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
o Zichy Géza utca: a 74-es és a 75-ös troli megállója,
o Vakok Intézete: a 72-es és a74-es troli megállója,
o Közlekedési Múzeum: a 72-es és a74-es troli megállója,
o Bethesda utca: a 72-es és a74-es troli megállója,
o Széchenyi fürdő: a 72-es troli megállója,
o Állatkert: a 72-es troli megállója,
o Gundel Károly út: a 72-es troli megállója,
· a Keleti pályaudvar M felé a Gundel Károly út–Állatkerti körút–Hermina út–Ajtósi Dürer sor–Dózsa György út módosított útvonalon közlekedik. A terelt útvonalon mindhárom járatra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
o Gundel Károly út (Hősök tere M): a 72-es troli megállója,
o Állatkert: a 72-es troli megállója,
o Széchenyi fürdő M: a 72-es troli megállója,
o Kós Károly sétány: a 72-es troli megállója,
o Bethesda utca: a 72-es és a 74-es troli megállója,
o Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es troli megállója,
o Vakok Intézete: a 72-es és a 74-es troli megállója,
o Zichy Géza utca: a 74-es és a75-ös troli megállója.
Budapesti Közlekedési Központ