Már az óvoda udvarán ismerkedhetnek a szabályos közlekedéssel a kicsik az Aranyalma Óvodában. A Közlekedéstudományi Intézet programjaként megvalósítva régi álom vált valóra.
A Közlekedéstudományi Intézet (KTI) Életúton című programjának részeként az óvoda udvarán mini KRESZ-pályát festettek fel, és táblákat is kaptak. A kicsik augusztus 4-én vehették birtokba a számukra kialakított, korukra szabott tanpályát.
Török Árpád, a KTI Közlekedésbiztonsági Központjának vezetője az átadón elmondta, a program életkorra szabva (óvodástól időskorig) ismerteti a közlekedés sajátosságait, változásait.
Ennek legfontosabb eleme a felkészítés-nevelés, ami óvódáskorban azért fontos, mert ebben a korban szinte kőbe vésődnek a megismert szabályok. Az óvodások valódi és elvárt tudása igen közel áll egymáshoz, ami azt is jelenti, hogy a kicsik életkorukhoz képest jól tájékozottak – fogalmazott.
Hozzátette, az elméleti alapok megismerésével és a gyakorlati alkalmazással az ismeret bekerül a kicsik tudatába, és ezzel javul a közlekedés(ük) biztonsága.
Dr. Molnár Szabolcs lapunknak elárulta, az óvodaudvar korábbi murvás parkolója kapott térkövet, ott létesült a KRESZ-pálya. Szándékosan olyan burkolatot választottak, ami felfesthető. Az ételszállítók parkolónak használhatják, amikor viszont nem parkol ott jármű, a gyerekek veszik birtokba a területet.
MOA