, ,
  •  
  •  
  •  

Negyvennégy beadvány, és közel 220 kérdés érkezett a lakosságtól a polgármesteri hivatalba arra a közmeghallgatásra, amelyet a képviselő-testület rendes ülésén tartottak december 18-án.

A legtöbb kérdés a lakhatás, a szociális és egészségügyi ellátás, a közrend, közbiztonság témakörében jött, de sok volt a forgalmi és parkolási rendet érintő felvetés is. Ha a kérdező nem volt jelen akkor írásban, ha a teremben volt, szóban kapott választ, amelyet vagy elfogadott, vagy nem.

fotó: Várai Mihály

Bőven érkeztek a kérdések a Farkaserdővel kapcsolatban is, Déri Tibor polgármester válaszából pedig az ott ülők fontos dolgot tudhattak meg. Nevezetesen azt, hogy helyi védettséget kapott Budapesttől a Farkaserdő fővárosi tulajdonú területe, amely így biztosan erdő is marad. „A Fővárosi Közgyűlés december 13-án 17 igennel, egyhangúlag elfogadta, hogy a Farkaserdő 31 hektáros területét védetté nyilvánítja. Ezzel a terület jogilag is védettség alá került” – jelentette be Újpest polgármestere a közmeghallgatáson. Mindez egy hosszú tárgyalássorozat eredménye, amely során nemcsak a fővárossal, de az erdő állami tulajdonú részét kezelő Pilisi Parkerdő Zrt.-vel is egyeztetni kellett, a végeredmény azonban megnyugtató: aki eddig erdőként használta a területet, az továbbra is megteheti. Sétálni, futni, kerékpározni, bográcsozni továbbra is lehet, építkezni azonban nem.

A közmeghallgatás végeztével a képviselő-testület a napirend szerint folytatta munkáját, és döntött egyebek közt a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, módosította a lakbérekről szóló rendeletét, és elfogadta a 2024. évi átmeneti gazdálkodásáról szóló előterjesztést is.

fotó: Várai Mihály

BJ