A szeptember elsején életbe lépett taxirendeletben foglaltakat ellenőrizte Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), valamint a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság. Mint ismert: szeptember elsején lépett életbe a Fővárosi Önkormányzat által létrehozott új rendelet, amely egységes tarifát határoz meg. Hetven próbaút során tizenegy esetben találtak kifogásolnivalót.
Egységes tarifa
Az egységesítés nyomán az alapdíj egységesen 450 forint, ezen felül kilométerenként 280, várakozásnál pedig percenként 70 forintot kell fizetni. Az új rendelet nyomán megszűntek az eddigi kedvezmények, így a ferihegyi repülőtérre utazóknál használt transzferdíj és a szerződéses partnereknél alkalmazott kedvezményes tarifa is. (A kedvezmények rendszerének teljes megszüntetését egyébként a tervek szerint a későbbiekben felülvizsgálják – a szerk.)
Tizenegy kifogás
Az ellenőrzések keretében az ellenőrző szervek összesen 70 próbautazást bonyolítottak le, amelyek közül 11 esetben találtak kifogásolnivalót. Három esetben a visszajáróval volt gond, hat esetben a taxis elfelejtett nyugtát adni, két ízben pedig a járművezető nem a rendeletben kötelezően előírt tarifát alkalmazta, valamint előfordult olyan is, hogy a tarifatáblázat kihelyezéséről feledkezett meg a sofőr. A jogsértő taxivállalkozásokkal szemben a fővárosi kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége folyamatosan indítja meg az eljárásokat.
Küllem, műszaki követelmények
Az új rendeletben szerepelnek a taxik küllemére vonatkozó előírások is, így például az is, hogy 2014 augusztus végéig minden taxinak sárga színűnek kell lennie. Az autók színváltása az éves droszthasználati engedélyek lejártával fokozatosan történik.
A taxirendeletben meghatározott műszaki előírások csak később lépnek életbe: azok, akiknek a rendelet április 18-i kihirdetésének napján volt engedélyük, 2015 június 30- ig legfeljebb 15 éves autóval is taxizhatnak, 2014 január 15-ig pedig még nincs a járművükre vonatkozó korhatári megkötés, azonban 2015 július 1-jétől már ők sem használhatnak 10 évnél öregebb autót.
A járművek teljesítményére, környezetvédelmi besorolására, csomagtartóméretére vonatkozó rendelkezéseket szintén csak 2015. július elsejével kell alkalmazni azok esetében, akiknek április 18-án, a kihirdetés napján volt engedélyük. Azok viszont, akiknek tavasszal (még) nem volt érvényes taxiengedélyük, csak 10 évnél fiatalabb autóval dolgozhatnak, és már kizárólag sárga színű járműre kaphatnak engedélyt. A rendelet egyébként a Budapesti Közlekedési központ (BKK) honlapjáról is elérhető.
Nem csak próbautakkal ellenőriznek
A taxiállomás használatával kapcsolatos szabályok betartását a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok mellett a Fővárosi Önkormányzat közterület-felügyelői is jogosultak és kötelesek ellenőrizni, de az érintett szervek közösen is dolgozhatnak. Amennyiben a közterület-felügyelők szabálytalanságot észlelnek, a megtett intézkedésről értesítik a BKK-t, amelyekről a közlekedésszervezőnek nyilvántartást kell vezetnie. A BKK önállóan is ellenőrzi a taxirendeletben leírtak betartását, szabálytalanság esetén pedig a taxiállomás-használati szerződés felmondása mellett a megfelelő hatóságnál is eljárást kezdeményezhet.
Budapest Főváros Kormányhivatala-Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala-
Budapesti Közlekedési Központ-MOA