•  
  •  
  •  

Tovább csökkent a bűncselekmények száma Újpesten. A számok egész Budapesten mérséklődtek tavaly, Újpesten pedig van, amiből feleannyit követtek el, mint 2014-ben. Ez azonban nem csupán a rendőrség munkájának, hanem a társszervekkel való együttműködésnek és a lakosság bizalomnövekedésének is köszönhető.

A mutatók és a lakossági visszajelzések alapján a 2015-ös év eredményesnek tekinthető – mondta lapunknak Horváth Szabolcs r. alezredes, Újpest rendőrkapitánya.

Együttműködésen alapuló siker

– 2015-ben stabilabbá vált a közbiztonság az azt megelőző esztendőhöz képest. Noha ennek megteremtése alapvetően rendőri feladat, Újpesten nagy ereje és szerepe van az együttműködésnek. Az önkormányzat anyagi és erkölcsi támogatást nyújt, a két polgárőr-szervezet rendezvények biztosításában és közös járőrszolgálatokban vesz részt. Ugyancsak együttműködünk a közterület-felügyelettel, (egy rendőr – egy közterület-felügyelő járőrpáros), valamint a lakosság is partner a közbiztonság növelésében – sorolja Horváth Szabolcs.

Nagy segítség a térfigyelő

Az önkormányzat által telepített, rendőrségen elhelyezett térfigyelő rendszernek köszönhetően nem csupán a kamera látóterében észlelt cselekmények elkövetőit kapták el a rendőrök. Az elektronikus figyelőrendszer az utólagos felderítésben is segített már. A térfigyelő-rendszerre külön reagálóegységet állítottak az újpesti egyenruhások: a heti plusz százhúsz órában működtetett járőrszolgálat kifejezetten a kamerák által látottaknak jár utána.

Számokban is mérhető

– Újpest számai ebben a formában közös sikernek mondhatók, a környezet is ideális arra, hogy összefogással stabil eredményeket érjünk el – húzta alá Horváth Szabolcs r. alezredes.
Kiemelte, csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma. Csaknem feleannyi rablás, betörés, járműlopás-illetve feltörés történt tavaly, mint 2015-ben. Ez egyébként a munkáját kiválóan végző, elhivatott állomány érdeme is, akik differenciált intézkedéseikkel például jól szűrik, kik azok, akik bűnelkövetési szándékkal érkeznek Újpestre.
A csökkenő bűnesetekkel párhuzamosan nőttek a felderítési mutatók, az eredményesség pedig a betörések esetében volt a leglátványosabb: több elkövető került rendőrkézre, mint 2014-ben.

Bizalmon alapuló lakossági kapcsolatok

Az újpesti rendőrség nagy hangsúlyt fektet a bűnmegelőzésre, valamilyen formában szinte minden újpestihez eljutnak. Lakógyűléseken vesznek részt, nyugdíjasoknak tartanak előadásokat, látogatókat fogadnak, drogprevenciót működtetnek és iskolarendőrökként is jelen vannak a város életében. A bizalmat, hitelességet jól mutatja, hogy Papiné Mészáros Melinda r. főtőrzsőrmestert Budapest egyik legjobb iskolarendőrének választották – a fővárosban ketten nyerték el ezt a címet. Szintén a kapcsolatépítést, megelőző tevékenységet szolgálja a Házhoz megyünk program, a civil szervezetek közül pedig a Káposztási Családok Egyesületével (KCSE) kiemelkedő az együttműködés. Az egyenruhások fontos jelzéseket kapnak a KCSE-től, ők pedig cserébe tanácsokkal látják el a családokat.

Bűnmegelőzés után értékmegtartás éve

A 2015-ös esztendő meghirdetetten a bűnmegelőzés éve volt, emellett sor került a kapitányság épületének homlokzat-felújítására. Horváth Szabolcs az idei évvel, célokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, mindig adódhatnak olyan feladatok, amikor extra teljesítményre van szükség, de a rendőrök felkészültek a feladatra. A tavaly elért eredményeket és az Újpesten oly sokszor megmutatkozott csapatszellemet, együttműködést szeretnék megőrizni. Idén a balesetek számát szeretnék lejjebb szorítani, és tovább bővítenék szolgálati tevékenységüket. Reagálóképességük továbbra is kiváló, ajtajuk pedig idén is éjjel-nappal nyitva áll minden újpesti előtt.

Kép és szöveg: M. Orbán András