Közös ügyekről felelősségteljesen

  •  
  •  
  •  

Újpesti párbeszéd címmel második alkalommal gyűjti össze a Polgármesteri Hivatal a fejlődést meghatározó kérdésekben a városrészben élők véleményét, gondolatait. A kérdőíveket a napokban postázzák a háztartásokba, visszaküldésük díjmentes.

„Egy évvel ezelőtt új hagyományt teremtettünk városunkban – Újpesti Párbeszéd címen – amelynek keretében kérdőívet küldtünk minden újpesti háztartásba, hogy megkérdezzük Önöket közös életünket érintő fontos ügyekben” – írja Wintermantel Zsolt az idei kérdéssort kísérő levél bevezetőjében. „A közös gondolkodás erősíti összetartozásunkat és meggyőződésem, hogy csak olyan célokat valósíthatunk meg sikeresen, amelyeket az itt élők többsége támogat, magáénak érez”– fogalmaz a polgármester.

A kezdeményezés óriási sikerét jelzi, hogy az elmúlt évben több mint 7000 háztartásból érkezett válasz. A tapasztalatokat a városvezetés beépítette a „Hajrá Újpest!” városfejlesztési programba. Az Újpesti Párbeszéd eredményei hozzájárultak ahhoz, hogy az önkormányzat uszoda építéséről határozott illetve átvette a fővárostól a szakrendelőt, és hozzálátott annak felújításához. Megújította a bérlakás-rendszert és számos problémát megoldott az itt élők javaslatai alapján.

Az idei kérdőíven a városvezetés többek között arra vár javaslatokat, mire fordítson pénzt városunk, legyen-e például új strandja Újpestnek? Szeretnék megtudni azt is, hogy mi a vélemény a fizetős parkolásról, a piac használatáról, az ebadó lehetséges bevezetéséről. Az újpestiek persze nem csak ebbe szólhatnak bele, de javaslatot tehetnek a város szlogenjére, sőt arra is, hogy a „Találkozzunk többször!” sorozat idei eseményein kiket látnának szívesen a színpadon.


A Polgármesteri Hivatal az alábbi címre várja a kitöltött kérdőíveket: 1439 Bp., Pf 669. A borítékra írják rá: Újpesti Párbeszéd. A nyomtatványok személyesen is leadhatók a Városháza új épületében, az Okmányiroda bejáratánál elhelyezett ládában (1042 Budapest, István út 15. földszint).

A tavalyi felmérés eredményeit a www.ujpestiparbeszed.hu oldalon tekintetik meg.

Szóljon hozzá Ön is Újpest jövőjéhez!