Közösen az állatokért

  •  
  •  
  •  

A felelős és gondos állattartást szimbolizáló helyszínen, a Szilas park hatezer négyzetméteres kutyafuttatóján jelentette be az Állatvédelmi Járőrszolgálat indulását a polgármester, Újpest rendőrkapitánya és maga a járőrszolgálat vezetője. Az önkormányzati–hatósági–civil együttműködés eddig egyedülálló kezdeményezésnek számít az országban.

Az együttműködés létrejöttét Wintermantel Zsolt jelentette be a Szilas park kutyafuttatóján tartott sajtótájékoztatón augusztus 29-én.
Dr. Terdik Tamás alezredes, Újpest rendőrkapitánya az előzményekre visszautalva azt mondta, hogy az állatok védelmét szolgáló együttműködést néhány hete határozták el. A közös szolgálat szükségességéről elmondta, hogy az állatok védelme alkalmanként hiányt szenved, az újpesti rendőrség pedig nyitott volt a kezdeményezésre.

– Az állatkínzás törvénytelen voltát a Büntető Törvénykönyv rögzíti, mi pedig azt valljuk, hogy „el kell mozdulni”, az állatvédelem ügyét tettekkel, rendőri és civil védelemmel is szolgálni kell – mondta.
Hozzátette: ez rendőrségi szempontból gyorsabb és hatékonyabb közbelépést és bűnmegelőzést, és ezzel együtt több közterületi munkaórát jelent.
Pataki Gábor, az Államentő Liga vezetője rámutatott: ez a fajta állatvédelmi rendszer Amerikában már működik, és azért Újpesten valósítják meg, mert az önkormányzat sokat tesz az állatvédelemért.

Utalt arra is: voltak próbajárőrözések, jelenleg három eset van bűnügyi szakaszban. A járőrszolgálat egyébként a kutyák chipjeinek ellenőrzése mellett a rossz tartási körülmények ellen egyaránt fellép, a szolgálaton az állatmentőkkel – hivatalos szerv képviselőjeként – rendőr is részt vesz. Feladataik közé tartozik még a kutyafuttatók ellenőrzése és, a személyes tanácsadás is.

A polgármester befejező gondolatai egyben jól indokolják a tájékoztató helyszínének megválasztását.
– A Szilas parkban egy több mint hatezer négyzetméteres szabad (de táblákkal jelölt) kutyafuttatót létesítettünk, másfél év alatt pedig több mint tízezer négyzetméternyi futtatót bocsátottunk a kutyák és tulajdonosaik rendelkezésére – hangsúlyozta a park „belső”, játékokkal felszerelt futtatója előtt Wintermantel Zsolt.
Hozzátette: a tisztaságot és az ez iránti felelősséget szolgálja az önkormányzat Nem Nagy Dolog! elnevezésű kampánya, amelynek keretében nyereményakciók és különböző kedvezmények keretében térítésmentesen bocsátanak a tulajdonosok részére kutyaürülékgyűjtő-szetteket.

A polgármester kiemelte: közösen kell tenni azért, hogy valamennyien jól érezzük magunkat.
Újpest erős közösség, ahol nem csupán szólam az együttműködés – hangsúlyozta. Ez utóbbinak egyébként általa említett ékes példája a városban működő két polgárőr-szervezet közös és a rendőrökkel történő összehangolt munkája. Mint ismert: a budapesti rendőr-polgárőr közös járőrözések óraszámának több mint felét az újpesti szervezetek adják.

M. Orbán András