Közösség, őszinteség, hatékonyság – Wintermantel Zsolt polgármester a célokról és az eddigi eredményekről

  •  
  •  
  •  

A szocialisták után maradt pénzügyi káosz és gazdasági leépülés felszámolása az első számú feladata Újpesten – nyilatkozta Wintermantel Zsolt. A polgármester a tervezett fejlesztésekről is beszélt, többek között a saját uszodáról, a Duna-part megnyitásáról és a családi parkról. A kevesebb politikus, több eredmény elvet az önkormányzat működésébe is átültette. A hivatal munkáját a közösség, őszinteség, hatékonyság jegyében alakítja át.

Újpest fejlesztési lehetőségeire kihatással lesz, hogy az előző ciklus szocialista irányítástól rosszul tervezett költségvetést örökölt, számtalan hiányosságot talált az új városvezetés.

Szomorú tény, de muszáj szembenézni vele, hogy a szocialisták mindenütt, országosan, fővárosi szinten és helyben is ugyanúgy kormányoztak: pénzügyi káoszt, és gazdasági leépülést, adósságot hagytak maguk után – állapította meg Wintermantel Zsolt. Ezért első számú feladat a romok eltakarítása és a dolgok rendbe tétele. “Nemzeti ügy a gazdaság talpra állítása, a pénzügyi helyzet feltárása és stabilizálása, hiszen ez az alapja minden további terv megvalósításának. Ezzel küzdünk Újpesten is” – tette hozzá.

Kevesebb politikus, kevesebb szöveg, több eredmény – ezt az elvet igyekszik a gyakorlatba átültetni a munkatársaival. “Egyszerűbb és takarékosabb működést alakítunk ki, amelyben jól látható mindenkinek a felelőssége. Ennek érdekében a korábbi 13 helyett most 6 bizottság működik, azok is jóval kisebb létszámmal, és megfeleztük a tanácsnokok számát is. Csak ezzel több, mint 60 millió forintot spórolunk évente” – mondta.

A polgármester kiemelte: közösség, őszinteség, hatékonyság, ez a három szó kell, hogy jellemezze mind az önkormányzat, mind a hivatal munkáját. Ennek érdekében további ésszerűsítés, átalakítás is várható. “Tudom, hogy senki sem szeret ügyeket intézni, az mindig nyűg. Ismerem az érzést. Az nem is reális cél, hogy az emberek szeressenek ügyeket intézni. De az igen, hogy kifelé menet már derűsebb legyen az arcuk, mert segítséget kaptak. Nekem ez a célom” – húzta alá Wintermantel Zsolt. Hozzátette, ez azt jelenti, “a hivatalnak úgy kell működni, hogy Újpest polgárai mindig azt érezzék, mi vagyunk értük, és nem fordítva.”

Visszaadják a Duna-partot

Már dolgozunk a Fővárosi Kikötő Igazgatóság kialakításán, hogy a rakpartokat egységes kezelésben, a főváros és az emberek érdekében használhassuk – mondta a polgármester. Wintermantel Zsoltnak másik célja a Dunát és a Duna-partot visszaadni az újpestieknek, ennek érdekében a képviselő-testület hamarosan tárgyalja a vízművek területét érintő szabályozási tervet. A parton pihenésre, kirándulásra alkalmas zöldsáv jöhet létre, amelyet a Váci út felől több helyen meg lehet majd közelíteni.

Saját uszoda kell

Terveink közt szerepel egy tanuszoda építése még ebben a ciklusban. Azt akarom, hogy az újpesti gyerekek itt tanulhassanak úszni, ne kelljen őket más kerületbe vinni – közölte a polgármester az Újpesti Uszodát érintő kérdésre. Wintermantel Zsolt elfogadhatatlannak tartja, hogy jelenleg nincs se fővárosi, se újpesti fenntartású fürdő vagy uszoda a kerületben.  A polgármester felidézte, a fővárosi tulajdonú uszodát a Demszky-Hagyó féle városvezetés záratta be, állapota azóta használhatatlanná vált.

Családi park az újpestieknek

A Szilas patak menti családi park megvalósítása a polgármester régi álma, a sokféle igényes szabadtéri és beltéri programra, időtöltésre adna lehetőséget a családoknak kulturált, barátságos körülmények között. “Nem adom fel. Nekem továbbra is szívügyem, mert családos emberként tudom, mennyit jelentene az itt élő családoknak. Ezért azt kértem munkatársaimtól, hogy vegyük elő a terveket újra, és nézzük meg, hogy most milyen lehetőségek látszanak a megvalósításra” – közölte Wintermantel Zsolt.

(forrás: fidesz.hu)