„Kuckós” és biztonságos

  •  
  •  
  •  

A társasági adó felajánlásoknak, a helyi vállalkozóknak, Újpest Önkormányzatának valamint az UTÉ-nak köszönhetően, hat Ovi-Foci pályát adott át Wintermantel Zsolt és dr. Molnár Andrea, az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány elnöke.

Újpest a második legtöbb létesítményre pályázott. A hat óvodájában – Vörösmarty Óvoda, Nyár  Óvoda, Liget Óvoda, a Lakkozó Óvoda, Homoktövis Óvoda,  JMK Óvoda –a gyerekek műsorokkal, rajzokkal kedveskedtek  május 16-án a vendégeknek. Az ünnepségeken megjelent Buzánszky Jenő, az Ovi-Foci Alapítvány alapítója, a Nemzet Sportolója, az Aranycsapat tagja, Hadházy Sándor, a Kézilabda Szövetség alelnöke, országgyűlési képviselő, Trakperger Árpád, az UTE szakosztály igazgatója, Őze István, az UTE klubigazgatója, dr. Tahon Róbert, a Polgármesteri Hivatal jegyzője, Dunai Antal, volt válogatott újpesti labdarúgó, valamint Pozsgai Éva, az MLSZ kommunikációs és marketing referense is.

– Újpest legendásan sportbarát kerület, nem véletlen, hogy már az óvodás korban elkezdjük figyelni a tehetségeket – mondta Wintermantel Zsolt. – Örülünk, hogy az Ovi-Foci pályák mellé egy olyan testnevelési programot is kapnak a gyerekek, amely a kezdetektől a mozgás örömének felfedezése felé orientálja őket.

A polgármester kiemelte, őszintén reméli, hogy az Ovi-Foci pályákról a jövőben kikerül egy-egy élsportoló, vagy olimpikon is.

– A mozgás a gyerekeknek roppant fontos – mondta Hadházy Sándor. – Azt a sok feszültséget, amelyet a felnőtt világból magukkal hoznak az oviba, le tudják vezetni, miközben közösséget építenek és sportszerűséget tanulnak.
Az Ovi-Foci Program keretében nem csak a foci, hanem számos egyéb labdajáték (kosárlabda, kézilabda, tenisz, lábtenisz, röplabda) alapjait is elsajátíthatják, mert  a program nem kizárólag a futball, hanem a teljes magyar sportélet felemelkedését is szolgálja.



Dr. Molnár Andrea szerint azért is fontos, hogy Újpesten egyszerre hat pálya is épült, mert itt valóban, számszerűen látszik, hogy mennyire sikeres az a törvényalkotói szándék, ami a TAO felajánlás sport célú támogatási lehetősége mögött meghúzódott.

Az Ovi-Foci sportpálya mérete kifejezetten a legkisebbek igényeihez igazodik, beruházási költsége az iskolai méretű pályák töredéke. A pálya érdekessége, hogy az egyszerre biztonságos – acél a szerkezete, műfű borítja – és egyszerre “kuckós”, így a gyerekek számára kedves és barátságos helyszín a mozgáshoz.

(g)

Az átadásról és az Ovi-Foci pályákról még több képet talál az Újpest-Káposztásmegyer Facebook oldalon

Az újpesti focipályákról dr. Tahon Róbert jegyző beszélt az M1 Ma reggel című műsorában. A videón 1:29-től kezdődik az interjú: