Különleges fejlesztőközpont nyílt Káposztásmegyeren

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Dóra Korai Fejlesztő Élménykuckó néven nyitotta meg Bernolák Dóra gyógy­pe­dagógus, óvodapedagógus, fejlesztő szakember saját, privát fejlesztő műhelyét Káposztásmegyeren, a Hajló utca 41-ben.

A szakember több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a korai fejlesztés terén, Újpesten a Deák Óvodában dolgozott gyógypedagógusként, és működtetett egy halmozottan sérült gyermekeket segítő egyesületet is. Most a Hajló utcában saját „élményműhelyt” nyitott, amelybe várja az érintett gyermekeket, 0-tól 7 éves korig. Az állapotfelmérést követően életkor és probléma szerint egyénre szabott terápiával dolgozik a szakember.

Bernolák Dóra

Bernolák Dóra elmondta, mindazon gyermekeket várja, akik halmozottan sérültek vagy megkésett, enyhén elmaradt a fejlődésük. Továbbá csecsemőkkel is szívesen foglalkozik a gyógypedagógus, aki – egyebek mellett – mozgásfejlesztéssel is segít.

„Egyéni és kiscsoportos foglalkozások várhatóak halmozottan sérült gyermekeknek, amely teljesen hiánypótló”

– tette hozzá.

Bernolák Dóra szenzorosan érzékeny gyerekeket is fogad.

„Továbbá kiemelem, hogy evésterápiás foglalkozást is tartok, például olyan gyerekeknek, akik rossz evők, nagyon válogatósok, vagy fizikailag akadályozottak, akár szondával táplálják őket.”

A Dóra Korai Fejlesztő Élménykuckó vezetője a közeljövőben szeretne beszerezni egy különleges, gyógypedagógiai szemléletű mászófalat, amit akár 1 éves kortól lehet majd használni.

Jelentkezni terápiára a +36304231049-es telefonszámon vagy a dbernolak@gmail.com címen lehet. A terápia nem tb-támogatott, hanem privát alapon zajlik.