Lakcímváltozás bejelentése

  •  
  •  
  •  

A mindennapjainkat könnyíti meg, ha bejelentkezünk oda, ahol élünk! Nevezetesen ha Újpesten van az otthonunk, vagy ha három hónapnál hosszabb ideig tartózkodunk és élünk itt, akkor Újpestre. Ennek hiányában problémát jelenthet esetleges orvosi ellátásunk, gyermekeink bölcsődei, óvodai, iskolai felvétele és számtalan egyéb ügyeink intézése.

A nyilvántartások szerint Újpesten százezer négyszázötvenhárom újpesti él: vannak, akik tősgyököres újpestiek, újpesti felmenőkkel, vannak, akiket ide sodort az élet és itt ragadtak, és vannak olyanok is, akik nemrég érkeztek városunkba. Itt élünk, itt járnak a gyerekeink óvodába, iskolába, itt vannak ismerős arcok a villamoson, az utcákon, a Piacon. Újpest az otthonunk, ide járunk haza, a lakcímkártyánkon is ez szerepel: Budapest IV. Kerület.
A sorokat olvasva, lehet, hogy most kap fejéhez a kedves olvasó, hogy bizony erről az apróságról megfeledkezett. Vajon hányan vagyunk így? Mi a teendő? Erről kérdeztük Dr. Vitáris Edit jegyző asszonyt.
Mint, ahogyan mondta: lehet, hogy apróságnak tűnik, de mindenapjainkat könnyíti meg, ha bejelentkezünk oda ahol élünk, nevezetesen ha Újpesten van az otthonunk, vagy három hónapnál hosszabb ideig tartózkodunk és élünk itt: akkor Újpestre. Ennek hiányában problémát jelenthet esetleges orvosi ellátásunk, gyermekeink bölcsődei, óvodai, iskolai felvétele és számtalan egyéb ügyeink intézése.
 

Okmányiroda ügyfélfogadási rendje:
Hétfő :8 – 17.30 óráig
Kedd: 8 – 12.00 óráig
Szerda: 8 – 16.30 óráig
Csütörtök: 8 – 12.00 óráig
Péntek: 8 – 12.30 óráig

Telefon: 231-3167

A jogszabályok szerint lakóhelyünk illetve tartózkodási helyünk címét a be- illetve kiköltözéstől számított három napon belül kell bejelenteni az új lakóhelyünk címe szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjének.

Lakóhely (állandó): annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él.

Tartózkodási hely (ideiglenes): annak a lakásnak a címe, ahol a polgár – lakóhelyének végleges elhagyásának szándéka nélkül – három hónapnál hosszabb ideig tartózkodik.

E kötelezettségüknek személyesen, törvényes képviselőnk illetve meghatalmazott útján is eleget tehetünk. Ha ez a kötelezettség több együtt költöző hozzátartozónkat is érinti, akkor a bejelentést valamennyiükre vonatkozóan mi magunk, vagy bármelyik hozzátartozónk megteheti. A lakcímbejelentéshez a lakás tulajdonosának vagy a lakás használatára egyéb jogcímen jogosultnak a hozzájárulása szükséges. – tájékoztatta lapunkat Dr. Vitáris Edit Újpest jegyzője.