Ünnepélyes keretek között adták át november 15-én a Blaha Lujza utca 11 szám alatti közrendvédelmi szállót, amelyet több tízmillió forintos költséggel újított fel az önkormányzat. Az átadáson a polgármester,rendőri vezetők és önkormányzati képviselők egyaránt jelen voltak.
Dr. Telek Zoltán, az Újpesti vagyonkezelő igazgatója elsőként köszöntötte a megjelenteket, akik között a polgármesteren kívül rendőri vezetők, valamint Hladony Sándor városfejlesztési tanácsnok és Ozsváth Kálmán önkormányzati képviselő is megjelent.
Korszerű épület, jó körülmények
Az egykori munkásszálló felújított épületében tizenhét kétágyas, zuhanyzófülkés, konyhapultos szobát alakítottak ki. A lakók közösen használhatják a társalgót, a konyha-étkezőt, mosókonyhát és vasalóhelyiséget, szükség esetén betegszoba is rendelkezésükre áll.
A szállón automata tűzjelző rendszer és kártyás beléptető-rendszer működik, a szobákban füstérzékelő van, az épületen belül tilos a dohányzás. Felújították az épület víz-, csatorna-, és elektromos hálózatát, kicserélték a nyílászárókat, hőszigetelték a padlásfödémet és a homlokzatokat, valamint korszerű gázfűtést építettek be.
Mint ismert, az önkormányzat 2011 végén döntött arról, hogy megfizethető, kulturált szálláshely kialakításával támogatja a fiatal, pályakezdő rendőröket, mentősöket és tűzoltókat.
Többféle támogatás
Wintermantel Zsolt mindenekelőtt kiemelte, a közrendvédelmi dolgozók létszáma hiányt mutat, a lakhatási költségeik magasak, az önkormányzat ez utóbbin próbál megfizethető szálláshelyekkel könnyíteni.
– A közrendvédelmi dolgozók munkáját ezen kívül robogóvásárlással, autóval, közös járőrszolgálatok megszervezésével és a térfigyelő rendszer fejlesztésével is támogatja az önkormányzat – tette hozzá a polgármester. Kitért arra is, hogy az itt kialakított körülmények jó indulási alapot adhatnak a pályakezdőknek, emellett a dolgozók helyben tartásával a város hozzájárul ahhoz, hogy több rendőr legyen az utcán.
Nem csupán szálláshely
Lantos József, a Belügyminisztérium műszaki főosztályvezetője a szalag átvágása előtt úgy fogalmazott, a közbiztonság javítása kiemelt célja a belügyminisztériumnak, amit részben a dolgozói létszám növelésével, részben pedig a lakhatás támogatásával kívánja elérni.
Meichl Géza dandártábornok, a BRFK gazdasági igazgatója, rendőrfőkapitány-helyettes hozzátette, a fiatal közrendvédelmi dolgozók zöme ingázó, akiket szeretnének a fővárosban és ezen belül Újpesten tartani, amihez nagy segítség, ha kulturált körülmények között lakhatnak. A dandártábornok a bejárás után megjegyezte, rendkívüli ritkaságnak számít, hogy egy önkormányzat a költségeket magára vállalva segíti a közrendvédelem munkáját és a dolgozóknak az életminőségüket javító szálláshelyet biztosít.
Dr. Terdik Tamás, Újpest rendőrkapitánya az átadáson arról beszélt, szeretné elérni, hogy a beköltözők ne csupán kötelességtudatból tegyenek a közbiztonságért, hanem lelkiismeretből cselekedjenek, és így lokálpatriótává válhassanak.
Beváltott ígéret
A tervezési munka még tavaly kezdetét vette, a kivitelező kiválasztásához szükséges közbeszerzési eljárás lefolytatására idén került sor, az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. megbízásából végzett beruházás pedig október végén fejeződött be.
M. Orbán András