Lángolt a Fáklya

  •  
  •  
  •  

Nincs olyan év, hogy a neves Fáklya Horvát Művészegyüttes ne látogatna el Újpestre. Ezúttal is az Ady Endre Művelődési Központban léptek fel a táncosok, akik fergeteges műsorral örvendeztették meg, november 19-én, délután a szép számú közönséget.

Az együttest 1959-ben Kricskovics Antal Erkel díjas, Érdemes Művész alapította és még ma is művészeti vezetője, alkotó koreográfusa. Az együttes célja és feladata: a hazai horvátok tánc és zenei hagyományainak gyűjtése, művészi feldolgozása és bemutatása. Emellett a magyar és más nemzetiségek folklórkincsének ápolását is fontos feladatuknak tartják. Az elmúlt évtizedekben kiemelkedő eredményeket ért el az együttes, ami számos hazai és külföldi nagydíj, művészeti elismerés és kitüntetés is bizonyít. Sokat tettek a nemzetiségi koreográfusképzés érdekében is, hiszen több neves koreográfus dolgozik az országban, akik a Fáklya együttes táncosainak sorából kerültek ki.

Repertoárjuk gazdagságáról meggyőződhettek az újpestiek is. A horvát számok mellett magyar táncokat is előadtak a gyönyörű népviseletbe öltözött fiatalok. A vérforraló zene, a fergeteges ritmus megfogta a közönséget; sokszor felcsattant a taps. Valósággal lángolt a Fáklya. Valamennyi betéttánc felépített koreográfia szerint zajlott, a történeteket elmondták a mozdulatok. 

A kerületünkben működő Horvát Települési Kisebbségi Önkormányzat által meghívott együttes szép délutánt ajándékozott a nézőknek.

Á.T.