Lapzártakor: Vezetésre áll Újpest a Kihívás Napján

  •  
  •  
  •  

Az Újpesti Napló nyomdába adásának perceiben május 22-én délután még javában sportol a város, a Kihívás Napja sportnap, amelyhez Újpest ezúttal is csatlakozott, este kilencig tart. Az országos programban a települések hét kategóriában küzdenek a Magyarország Legsportosabb Települése 2013 cím elnyeréséért. Újpest nem rejtette véka alá: idén a dobogó legtetejére tör. Így rekordszámú résztvevő indult el kora reggel a Kihívás Napjának újpesti rendezvényein, s ennek köszönhetően a déli (rész)eredmények szerint Újpest áll az országos viadal első helyén.

A déli és a 15 órás összefoglaló szerint is Újpest vezet a Kihívás Napja országos versenyen, köszönhetően annak, hogy hihetetlen mennyiségű helyi sportszeretőt sikerült mozgósítani, akik előtt erre a napra megnyíltak a helyi intézmények, sportegyesületek, fitnesztermek, sportközpontok kapui is. A viadal győztese az a település lesz, amely reggel 8 és este 21 óra között a legtöbbeket tud legalább negyedórás mozgásra invitálni. Az eredményeket a helyi versenybizottság folyamatosan összesíti, és háromóránként az országos játékközpontba küldi. A viadal reggel 8 órakor a Szent István téren dr. Tahon Róbert jegyző megnyitójával indult, aki közös reggeli tornára hívta az újpestieket. A Kihívás Napjának célja az, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz, ezért támogatják olimpikonjaink, sportkiválóságaink is személyes részvételükkel az eseményt. A programhoz – a Sportos Újpest! összefogás nyitóeseményeként – az Újpesti Torna Egylet és az Újpest FC is csatlakozott, olyan sportolókkal, mint Tibolya Péter öttusa-világbajnok, Simon Krisztián és Vermes Krisztián labdarúgók, valamint további volt és jelenlegi sportolók.

Újpesten május 22-én még soha nem tapasztalt együttműködés valósult meg a bölcsődéken, az óvodákon, az iskolákon, a sportegyesületeken keresztül azért, hogy minél többen sportoljunk, és Újpest legyen a legsportosabb város. Hogy sikerül-e feljebb lépnie kategóriájában Újpestnek az országos összesítésben a tavaly megszerzett második helyénél, erről, lapzártánk miatt, már csak a következő Újpesti Naplóban olvashatnak részletesen.