Több mint egy hónapon át, december 12-ig tart a rendőrség Látni és látszani kampánya. Az akció fókuszában a mozgó és álló járművek megfelelő kivilágítottsága áll. Az ellenőrzéseket a BRFK közlekedésrendészeti főosztálya végzi.
Országszerte, így Újpesten is szakszervizek és optikusok vállalkoztak arra, hogy térítésmentesen vizsgálják át a járműveket, és ellenőrizzék a járművezetők látását. A térítésmentesen vizsgáló szolgáltatók táborához folyamatosan lehet csatlakozni – mondta el dr. Terdik Tamás alezredes, Újpest rendőrkapitánya.
– A szakszervizek egy igazolólapot adnak át az ellenőrzésről, az autósoknak ezt célszerű maguknál tartaniuk. Bár az esetleges meghibásodásokat önmagában ez nem orvosolja, ez az első és fontos lépés a biztonság felé – hangsúlyozza a rendőrkapitány.
Minderre azért is van szükség, mert a rendőrök sok járművet állítanak meg (és ellenőrzik a kivilágítottságot), szigorúan a baleset-megelőzés érdekében.
Dr. Terdik Tamás azt javasolja: nézzék meg az akkumulátor töltöttségét, emellett fordítsanak fokozott figyelmet a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer megfelelő állapotára.
További jó tanács, hogy érdemes jégoldót és jégkaparót tartani az autóban. Ugyanígy érdemes ellenőrizni az ablaktörlők állapotát, a szélvédőmosó tartályát pedig fagyálló folyadékkal feltölteni.
Az akcióban résztvevő szervizeket ITT, az optikusokat ITT talája.